Halmágyi Pál: Várak, kastélyok, erődök. A m. kir. honvédség egyenruhái, felszerelése és csapatnemei. A XIV. és XV. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2007, 2008. A Makói Múzeum Füzetei 107. (Makó, 2009)

XV. MAKÓI HONVÉD EMLÉKNAP ÉS TALÁLKOZÓ 2008 Ságvári György - Kovács Vilmos: Am. kir. honvédség tüzérségének technikai változásai (1922-1945)

szerek kialakításában, technikai fejlesztésében és pótlásában. A gyár a tiltások (csak évi 2 db löveg előállítását engedélyezték számára) ellenére a korlátokat többszörösen meghaladva folytatta termelését. Az 1920-as évek második felében, a lövegüzem 285 löveget állított elő: 1915 M. 7,5 cm hegyi ágyúkból 34-et, 1905/08 M. 8 cm tábori ágyúból 125-öt,1914 M. 10 cm tarackból 70-et, 1914 M. 15 cm tábori tarackból 23-at, 1908 M. 8 cm légvédelmi ágyúból 24-et. A lövegbeszerzések másik része külföldi forrásból származott. Ebben az esetben csak Olaszország jöhet szóba, mely 1927-től jó kapcsolatokat ápolt a magyar politikai és katonai vezetéssel. Olaszország a háború folyamán több száz osztrák-magyar eredetű tüzérségi löveget zsákmányolt, melyet később fel is ajánlott Magyarország számára. 1928-ban a magyar hadvezetés - a rendelkezésre álló iratok alapján - kezdeményezte 660 db 8 cm-es tábori ágyú és 10 cm-es tábori tarack beszerzését Olaszországból, mintegy 3,5 millió pengő értékben. Az új tüzérségnél négylöveges ütegeket hoztak létre, melyeket háromüteges osztályokba szerveztek. Az 1930-ban életbe lépett hadrend szerint a vegyesdandárok egy, két osztályból álló tüzér ezreddel rendelkeztek, melynek első osztálya egy könnyű, 7,5 cm-es, egy 8cm-es ágyús és egy 10 cm-es tarackos ütegből állt. Az ütegek mindegyike fogatolt volt. A második osztályt általában könnyű ágyúkkal és tarackokkal látták el, így az ezred löveganyaga meglehetősen heterogén alakulatot formázott. Lőszerellátása, kiszolgálása ebből adódóan rendkívül összetetté vált. A fővezérség kezéhez egy közepes tarackos tüzérosztályt szerveztek, amely a későbbi fejlesztések magjává vált. 1930-ig a Honvédtüzérség technikai felszereltsége gyakorlatilag megegyezett a háború alattival. Lőszerek tekintetében a csepeli Weiss Manfréd Müvek volt az egyetlen gyár, amely garantálta az ellátást. A rendszeresített lőszertípusok sem tértek el a korábbiaktól, de a gránát-srapnel gyártását annak bonyolultsága és bizonytalan hatása miatt megszüntették. További problémát okozott, hogy a lövegek egy része még a háború alatt készült, részben leharcolt használt anyag volt, de az 1920-as években készültek sem tértek el a Skoda művekben kialakított szerkezeti megoldásoktól. Bár a háború folyamán ezek a típusok általában jól beváltak, ekkorra már 15-20 éves konstrukciók voltak. 1928-ra nyilvánvalóvá vált, hogy hazai tüzérségi fegyverrendszerek korszerűsítése nem várhat tovább. A fejlesztés honi vagy külföldi forrásból valósulhatott meg. Bár a hazai innováció az Magyar Királyi Technikai Kísérleti Intézet, illetve a hadmérnöki kar által jelentős tartalékokkal rendelkezett a fegyverrendszerek kutatási és fejlesztési költsége és időigénye azonban nem tette lehetővé a tisztán hazai megoldást. Ezért a külföldi beszerzés került előtérbe. A Honvédelmi Minisztérium a lövegüzem modernizációját egybekötötte a tüzérségi fegyverrendszerek halaszthatatlan korszerűsítésével. A svéd Bofors gyárral kötött szerződés értelmében a nagy múltú skandináv cég technológiájának felhasználásával új, önálló löveggyár épült Diósgyőrben. A svéd tanácsadók irányításával, Svédországban tanult magyar mérnökök indították el a korszerű löveggyártást. A megállapodás értelmében a magyar fél három olyan korszerű löveg licenszét vásárolhatta meg, amely a korszak legjobbjai közé tartoztak, a magyar tüzérség mai szóval élve csúcstechnológiával lett gazdagabb. A szerződés nemcsak gyártási eljárásokat tartalmazott, hanem a gyártástechnológia hátterét is. A gyár egy 8 cm-es légvédelmi ágyú és két azonos fejlesztésű lövegtalpon elhelyezett tábori löveg gyártási jogát és dokumentációját vásárolta 70