Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

XI. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó, - Illésfalvi Péter: A honvédség erdélyi harcai 1944-ben

annyit jegyzünk meg, hogy a kiürítés és visszavonulás több ütemben lett végrehajtva. Ennek eredményeként nagyjából szeptember közepére a Maros-vonalat kellett elérni. Az esetek többségében a halogató visszavonulás során a még mindig nagy tűzerejű, mozgékony német harccsoportok fedezték a korábbi határvidéki harcokban jelentősen megtépázott magyar gyalogoskötelékek hátramozgását. A lehetőség szerint pihentetett, rendezett zászlóaljakat szeptember 16-ától fokozatosan ismét bevetették a Kelemen- és a Görgényi-havasokban, továbbá a két hegyvidéket egymástól elválasztó ratosnyai Maros-szűkületben. A csapatokat ott a német 3. hegyihadosztály- és a 2. tábori póthadosztály-parancsnokságok irányították. Itt kell megjegyeznünk, hogy a németek a magyar magasabb parancsnokságokat, jelesül a IX. hadtest-parancsnokságot és a Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságát részben technikai, részben politikai okokból gyakorlatilag kiiktatták a harc vezetésből. Olyannyira, hogy ez utóbbi Szászrégenben és Nagysajón fel is számolta önmagát. A Ratosnya - Beszterce - Dés - Szászrégen négyszögben 1944. október 12-ig lezajlott súlyos harcok, melyekbe bekapcsolódtak az Észak-Bukovinából átirányított 27. székely könnyű hadosztály csapattestei is, ismét megmutatták, hogy a túlerejű, gépesített és harckocsi- kötelékekkel bővebben rendelkező ellenséget késleltetni lehet, véglegesen feltartóztatni nem. A tordai csata és Erdély elvesztése Most időben vissza kell kissé lépnünk az augusztus végi napokhoz, hiszen a korabeli hadvezetésnek a Székelyföld és a keleti ezeréves határ védelmének problematikája mellett gondolnia kellett a Déli-Kárpátok vonulataira is. Ezt a természetes védővonalat ugyanis birtokolni kellett (volna) ahhoz, hogy az ellenség a Kárpát-medencébe betörni ne tudjon. Ezért a Minisztertanács augusztus 26-i ülésén döntöttek egy dél-erdélyi katonai akcióról, amelynek célja az lett volna, hogy a DéliKárpátok átjáróit még a szovjetek megérkezése előtt lezárja. A feladat végrehajtásához német erők egyáltalán nem, s magyar is csak igen korlátozott mértékben állt rendelkezésre. Augusztus 25. és 30. között a IX. hadtest törzséből felállították az erdélyi 2. hadsereg-parancsnokságot, melynek élére Veress Lajos került, szeptember l-jétől vezérezredesi rendfokozatban. Közvetlen harcvezetésre alárendeltségébe utalták a mozgósított székesfehérvári II. hadtestet. Ugyancsak mozgósítottak több pótseregtestet, melyek közül a 7. és 9. tábori póthadosztályokat kijelölték a támadásban való részvételre. Hogy a gyengén felszerelt és kiképzett, alacsony létszámú pótezredek és tüzér pótosztályok mellett legyen olyan seregtest, amely ütőerőt is képvisel, szeptember 4-ére beérkezett felvonulási körletébe a magyar 1. hadseregtől, az Északkeleti-Kárpátokból átvezényelt 2. páncéloshadosztály. 55