Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)
XI. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó, - Illésfalvi Péter: A honvédség erdélyi harcai 1944-ben
határőr-zászlóalj és hat erődszázad. Végül legészakabbra, a Kelemen-havasban a 69. székely határvadászcsoport három határőr-zászlóalja vonult fel a határra. A Borsai-hágó területén és Máramarosban a 9. határvadászdandárhoz beosztott 71. és 72. határvadászcsoportok várták az ellenséget. A magyar hadvezetés ezen a hegyvidéki területen egy-egy határvadász- és erődzászlóalj, három határőrzászlóalj és öt erődszázad helytállásában bízhatott. A 68. határvadászcsoport (egyegy határvadász- és határőr-zászlóaljjal) egyelőre tartalékban maradt. A Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága által irányított, s a határra felvonult négy határvadászcsoport határvadász- és határőr-zászlóaljainak harcrendjébe betagolódtak azok a visszavonuló német alakulattöredékek, amelyeknek sikerült magukat átvágniuk a barátból hirtelen ellenséggé lett románokon. Ezek később nagy segítséget nyújtottak a védelemben, mert kicsiny létszámuk ellenére igen komoly tűzerővel rendelkeztek. Ezenkívül e szóban forgó német harccsoportok mozgékonyak, nem ritkán páncélozottak is voltak. Az első, egyelőre csak puhatolózó, zavaró jellegű behatolás magyar területre augusztus 25-én történt Marosvásárhelytől nyugatra. A csak gyalogsági fegyverzettel támadó román harccsoportot a 23. határvadász portyázószázad honvédéi és csendőrök közös erővel vetették vissza a határon túlra. Nem egészen 24 óra múlva azonban már sokkal komolyabb dolog történt: a szovjet 7. gárdahadsereg lövészalakulatai, valamint a 23. harckocsi hadtest páncélosai Uzvölgy-telepnél, a Csobányos völgyében, valamint attól északra a Csíki-havasokban átlépték az országhatárt. Ezzel Magyarország földjét elérte a II. világháború. Augusztus 27-én az Ojtozi-, 28-án pedig a Gyimesiszoros mögött, a Tatros völgyében is fellángoltak a harcok. Bár az előbbi helyen a német „Abraham" csoport, az utóbbin pedig a „Fessner" csoport segítette a védőket, nyilvánvaló volt, hogy ezek a csapatok nem elégségesek a többszörös túlerő feltartóztatására. Ezért a hátországban mozgósított alakulatok közül a székesfehérvári II. hadtest által felállított 2. tábori póthadosztályt a Székelyföldre irányították. Elszállítmányai augusztus 30-án érkeztek be Csíkba, egy nappal később, mint ahogy a szintén megerősítésül Erdélybe irányított német 4. hegyi hadosztály alakulatai megkezdték kirakásukat Sepsiszentgyörgyön. Ezeken kívül más visszavonuló német seregtestek és harccsoportok is bekapcsolódtak a hadműveletekbe, mivel a román hegyi hadtest csapatai is támadásba lendültek Brassó irányából. Az erdélyi román-magyar belhatár magyar alakulatok hiányában szinte védtelen volt, s a harcok későbbi szakaszában is zömében német katonák küzdöttek a Baróti-hegységtől a Nyárád-mentéig és a Maros-vonal egy szakaszán: a Szászrégentői nagyjából Marosludasig elterülő vidéken, egészen 1944 szeptember végéig, október elejéig. Ugyan az Ojtozi-szorost néhány napi kemény harc után a 24. határvadászzászlóalj katonái elveszítették, az ország délkeketi csücskében az arcvonal mégis megszilárdult és az Ozsdola - Bereck - Lemhény - Torja - Kászonújfalu általános terepszakaszon a magyar-német kötelékek szeptember 9-ig tartották magukat. E fegyvertényben jelentős szerepe volt a már említett 24. határvadász-zászlóaljnak, valamint a 67. határvadászcsoport-parancsnokság közvetlen alárendeltségébe tartozó 52
