Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

XI. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó, - Illésfalvi Péter: A honvédség erdélyi harcai 1944-ben

ILLÉSFALVI PÉTER A honvédség erdélyi harcai 1944-ben Harcok a Székelyföldön és a Maros mentén Románia 1944. augusztus 23-án bekövetkezett átállása a tengelyhatalmak oldaláról az antifasiszta koalíció oldalára gyökeresen változtatta meg a hadászati védelem addig tervezett elképzeléseit Dél- és Közép-Kelet-Európában. Még augusztus 10-én vitéz dálnoki Veress Lajos altábornagy, a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka a Békás-szorosban tartott egy alkalmazó megbeszélést, amelyen a hadtest legfontosabb beosztásait viselő személyek mellett jelen volt von Grolman vezérőrnagy, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnöke is. A téma a Keleti-Kárpátok védelme volt, s részben első világháborús tapasztalatok alapján az a megállapítás született, hogy hét-nyolc sorhadosztállyal és a Székely Határvédelmi Erőkkel - beleértve az erődszázadokat is - az ezeréves határt meg lehet védeni. Ez az elgondolás Romániával természetesen mint szövetségessel, s nem mint a védelem hátában, immáron a szovjetekkel együtt megjelenő ellenséggel számolt. A román kiugrás következtében azonban a védelmi vonal déli szakasza összeomlott, s a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport elveszített öt teljes hadtesttörzset és 18 hadosztályt. A megnyitott arcvonalon át a 2. Ukrán Front gyorskötelékei egyfelől megközelítették a Keleti-Kárpátok déli szakaszán fekvő átjárókat, másfelől a Déli-Kárpátok szorosait is igyekeztek mielőbb birtokba venni. Ezért a rendelkezésre álló honvédcsapatok megpróbálták megszállni a magyarromán határ teljes hosszát, ami nem volt egyszerű feladat. Elsősorban az ezeréves határra összpontosított a Fővezérség, hiszen Erdély román kézen maradt részén számottevő erők nem állomásoztak, míg kelet felől a román 3. és 4. hadseregek, valamint az előrenyomuló 2. Ukrán Front harckocsi- és gépesített magasabb egységei legelőször a Keleti-Kárpátokat érhették el. Ezért a Horváth Ferenc vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló Székely Határvédelmi Erők csapatait harckészültségbe helyezték a Borgói-hágótól egészen Sósmezőig. Védőkörletének legdélebbi szakaszán a 67. székely határvadászcsoportparancsnokság alakulatainak az Ojtozi-szorost és az Uz-patak völgyét kellett oltalmaznia két határvadász- és öt határőr-zászlóaljjal, valamint három erődszázaddal. A Tatros-patak völgyének védelmét a Gyimesi-szorosban a 70. székely határvadászcsoport volt hivatva ellátni, alárendeltségében két határvadászés négy határőrzászlóaljjal, továbbá két erődszázaddal. A Békás-szoros és a Tölgyesi-szoros térségében a 65. székely határvadászcsoport csapatainak kellett felfogni az ellenséget. Ehhez rendelkezésre állt egy határvadász-zászlóalj, négy 51