Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)
Blazovich László: Az Alföld éghajlata, növényzete és vizei a 14-16. században
sonló. Hatalmas ártéri területeit a szilaj állattartás üzemhelyeiként hasznosították a középkorban. A Maros és fattyúmedrei a Maros törmelékkúpján futnak végig. Miután jól bevágódtak, kisebb ártereket jártak be. A sebes folyású Maros azonban nem egyszer változtatta árterén belül a főmedrét, aminek következtében településeket — mint például Alvelnököt és Ajtonymonostorát — sodort el. 1 7 A Temesköz két jelentősebb folyójaként a Begát és a Temest említhetjük, amelyek ugyancsak széles árteret kialakítva tartottak a Duna felé. 1 8 A középkorban létezett, azóta lecsapolt, a törmelékkúpok között elhelyezkedő és azok által elzárt mocsarak közül a Szernye, a Szenna, a Blatta mocsarak északkeleten helyezkedtek el. A Sárrét és az Ecsedi-láp az Erdélyi-szigethegység előterében, míg az Alibunári és Illancsi mocsarak a Temesközben terpeszkedtek. Őket átalakítani, lecsapolni a középkor embere szerény technikai eszközeivel és szervezési lehetőségeivel meg sem próbálhatta éppen úgy, ahogyan a fő folyók medrét sem volt képes alakítani. Itt kell megjegyeznünk, hogy a török kiűzése után jobbára nyugatról érkezett katona és tudós szerzők nyomán olyan kép alakult ki a magyar történetírásban, hogy a középkorban gondozott, mintegy kertté alakított táj elvadult a gondozás hosszú ideig tartó elmaradása miatt, és fáradságos munkával kellett a műtájat újra megteremteni. Csak példaként említjük Grisellinit, aki azt írja, hogy a szépen művelt mezők és pacsirtaszó helyett az új honfoglalókat mocsarak és károgó varjak fogadták a Bánátban. 1 9 Mindez igaz lehetett, így látták a Nyugat-Európából ide érkezők, hiszen ott hamarabb megindult és a középkor óta megszakítás nélkül folyamatosan tartott az emberi környezet átalakításának a folyamata, amely nálunk éppen akkor tört meg, amikor ott elindultak a nagyobb méretű emberi beavatkozások, csatornázás, lecsapolási munkálatok, gátépítés, stb. Nem véletlen, hogy a bánáti mocsárlecsapolásokhoz holland szakértőt hoztak a 18. században. 2 0 E tájon nem találtak megfelelő szakembert. Az ember keze munkáját nélkülöző vidék valóban elvadultnak tűnhetett a nyugati tájak nyújtotta térélményhez szokott emberi szemnek, és a vizek is kitérjedtebbek lehettek az esősebbre, hidegebbre fordult időjárás nyomán. Úgy véljük azonban: ábrándokat kergetünk, ha a középkori Alföldet szép kertnek képzeljük, amelyet teljesen elpusztítottak a török idők hadjárásai és a nyomukban fellépő népességhiány következtében egészen elvadult a táj. Eltűntek a települések, az emberi kéz munkáját nélkülöző vidék eredeti, érintetlen formáját tárta az ide érkezők elé. Ám csak ott, ahol a viharos időket valóban nem tudta túlélni a lakosság. A mezővárosokat körülvevő, álló- és folyóvizekkel tarkállt pusztabirodalmak külső képe, növényzete szinte semmit sem változott a középkortól a 18. század második, illetve a 19. század első feléig. 19
