Domokos László – Fejér Gábor – Halmágyi Pál szerk.: Emléklapok Tóth Ferencnek. A Makói Múzeum Füzetei 60. (Makó, 1994)

Szabó Ferenc: 1884-es felmérés Makó város és a Csanádi Püspökség makói uradalma gazdasági viszonyairól

tojás- és tollértékesítés sem elhanyagolható. Az aradi kereskedelmi és iparkamara szerint 1912-ben még Makó volt az öt megyére kiterjedő kamarai terület legnagyobb baromfipiacának színhelye, ahol egy év alatt 6—700 ezer hízott és sovány liba, 22—28 ezer kacsa, 60—80 ezer tyúk és csirke cserélt gazdát. Az 1884-ben készült felmérésből aránylag kevés adatot kaphatunk a makói parasztpolgári fejlődés legfontosabb „húzóágazatát" képviselő hagyma- és zöldségkertészkedésről. Lukács József annyit közöl, hogy mintegy 600 kat. holdon folyt akkor hagyma, sárgarépa és petrezselyem termesztése. „Kitűnően tenyészik a zöldség, mely kellemes zamatánál fogva szép és messzeható kereskedelemnek örvend" — írja, s még másutt is megjegyzi a város zöldség- és vöröshagyma kereskedelméről, hogy az „messze vidékre kiterjedő". Azt is említi viszont kritikai éllel, hogy míg a város népe a „zöldség termelésben kitúnő, gyümölcsre kellő szak figyelem csak egyesek által fordíttatik." (Mint számottevő háziipari ágakat jelzi ugyanakkor a kaskötést és a gyékénymunkákat.) Más forrásokból tudjuk, hogy a makói zöldségtermesztés és kereskedelem a nagytáji kisugárzás mellett az 1870-es évektől, az európai piacokra betörve indult nagy fellendülésnek, s az 1890-es években már 1000— 1100 kat. holdon folyt a hagyma- és zöldségkertészkedés. Visszatérve mondanivalónk első részére: A helyzetképet kétségkívüli hozzáértéssel felvázoló Lukács József bizonyos mértékig elismerte, érzékelte a makói mezőgazdálkodás előremutató elemeit, szemlélete azonban elsősorban az uradalmi keretekben elért — elsősorban az állattartásban megnyilatkozó — eredmények kiemelését kívánta. A felmérés korabeli célját — a megyebeli nagyobb birtokok korszerűsítését — ismerve, ezen nincs mit csodálkoznunk. A Csanád vármegyei Gazdasági Egyesületbe tömörült urak tisztában voltak azzal, hogy a családi „üzemben" biztosítható tömeges kézimunka, a nemzedékről nemzedékre bővülő tapasztalatok hasznosítása, a közvetlen érdekeltségtől hajtott törődés (akár a minőség, akár a rugalmas értékesítés dolgában) és hasonlók mind olyan tényezők, amelyekre a nagy- és középbirtokokat nem lehetett alkalmassá tenni. Ehhez nemcsak a tőke és a tradíció hiányzott, hanem a tágabb társadalmi és gazdasági összefüggésekben gondolkodás is. 17