Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

Az elszakadás

is csak feltételezem, mert soha nem beszéltünk róla), mi miért történik tulajdonképpen. Csak azt láttam, hogy anyám néha hirtelen „megbetegedik" (nála különben is könnyen ment az ilyesmi). Máskor váratlanul olyan ötlettel állt elő, hogy utazzunk el néhány napra valahova. Ha Ferenc látogatása csak egy napos volt, akkor — anélkül, hogy sejtettem volna, miért — anyám gyorsan rávett, hogy menjek be vele Szegedre. így utólag azt gondolom, rossz taktika volt. Ha a taktika, az izolálás kevésbé sikeres, úgy vélem, a véglegesség nyilvánvalósága hamarabb tudatosul; a hoszszú nyűglődést feloldotta volna egyetlen sokk. Józan ésszel nagyon sokszor átgondoltam a történteket, és megállapítottam: mi nem vagyunk egymáshoz valók, úgysem tudnánk együtt élni. Ez, ahogy múlt az idő, mind jobban megvilágosodott bennem. De az érzelmek mégsem múltak el. A realitás, a felismerés sem tudta márólholnapra szétfoszlatni őket. A legjobban attól szenvedtem, hogy Ferencről — személyes vonatkozásban — nem jött semmi hír. Ebből is látszik, milyen tökéletesen sikerült megvalósítani az előbb szóba került „izolációt". a szívem mélyén én nem hittem benne ekkor már, hogy a mi dolgunkat folytatni lehet, mégis nagyon fájt, hogy ilyen hamar összeomlott, amit közösen (és olyan szépnek) elterveztünk. De valamiféle emberi összetartozás lehetőségében egy kicsit titokban azért mégis reménykedtem. Hogy miben is, azt sem akkor, sem később nem tudtam a magam számára pontosan megfogalmazni. Anyám néha ugyan megkérdezte, nem akarnék-e válni? Akkor nem is gondoltam arra, hogy ez a kérdés esetleg Ferenctől eredhet. (Tudni ma sem tudom.) 1944 januárjában (azt hiszem, pontosan emlékszem a dátumra, és arra, hogy nagy hideg és hó volt), számomra váratlanul, megjelent Ferenc. Felvetette, hogy rendezni kellene ügyünket: próbáljuk meg újra együtt. Próbaidőt, tán 5—6 hetet ajánlott. Semleges helyen. Tehát nem nálunk és nem is Szigetszentmiklóson. Hátha sikerül. Nem jutottunk semmire. A beszélgetés nélkülözte a hitelességet, a reményt és a kölcsönös bizalmat. Békesség-, ben, de határozat nélkül búcsúztunk. Utána rossz érzésem volt: az egész szituációt hamisnak éreztem. Aztán nem sokkal később jött tőle egv géppel írott levél. Ezt én rögtön megmutattam az ügyvédemnek, a szegedi dr. Eisner Manónak, kérdve, mit csináljak. Azért utaztam be hozzá, mert a levélben az állt, hogy Ferenc hív, menjek el Szigetszentmiklósra. Leírta a házat, ahol lakhatnánk ... No, az ügyvéd szerint: ha nem aivaiOK eivaim, a^Kor feltetlenül el kell mennem, mert ellenkező esetben az, hogy negatív választ adtam Ferenc békülési kísérletére, ellenem fog szólni majd ... Hát akkor: nézzük! Hármasban — apámmal, anyámmal — mentünk el Szigetszentmiklósra. És úgy, hogy ott maradok. Csomagokkal (amik a falusi télhez kellettek) érkeztünk, azokat otthagytuk a szigetszentmiklósi állomáson. Nehéz lett volna magunkkal cipelve megkeresni a házat, amelyről senki nem tudott az állomáson közelebbi felvilágosítást nyújtani. Ferencék, amikor a kezdetkor a földdel együtt házat is béreltek, a Petőfi utca 16 vagy 20 szám alatt laktak. Az új címük pedig Petőfi utca 50 vagy 60 szám volt. Nagyon sokáig keresgéltünk, mire végre ráakadtunk a kint a prérin álló Erdei-tanyára, amit időközben ők építettek, családi összefogással. Körülbelül egy órát töltöttünk ott. Akkor rögtön megértettem, amit az ügyvéd mondott — és amit Ferenc évekkel később szintén elismert —, hogy ez a levél valóban a válás előkészítését szolgálta és Ferenc ügyvédje tanácsára írta meg. A helyzet, ami odaérkezésünkkor elénk tárult, különben is mindent világossá, egyértelművé tett. Engem akkor ez borzasztóan rosszul érintett. Sőt felháborított. Elismerem, errp'a+t nagyon pimaszul, ahogy mondani szokták, „a hatodik emeletről" beszéltem Ferenccel. Űgy éreztem, sosem fogom neki megbocsátani, hogy ilyen helyzetbe hozott. (De jóval később, amikor a válás ügyében újra találkoztunk, mindent apróra megbeszéltünk a szigetszentmiklósi látogatással kapcsolatban. Mindketten ügyvédünk tanácsára cselekedtünk, így jött létre az egész felemás helyzet.) Hazamentünk. Nagyon keserű szájízzel, de immár a véglegesség egészen határozott érzésével. Ezután már az izoláció is megszűnt. Nyilván, a taktika változott. 44 tavaszától úgy július végéig (emlékszem, Anna-nap, anyám nevenapja is beleesett) Ferenc elég sűrűn megfordult Makón. Okát már nem tudom, talán még mindig a hagymakísérleti telep miatt Volt úgy. hogy csak valakitől meghallottam: Makón járt. de négy-öt (így valahogy) alkalommal el is jött hozzánk. Telies családban, de négyszemközt is beszélgettünk. Ekkor már esetenként felvetette a kérdést: „Nem válunk?" „Fontos?", kérdeztem, ..mert nekem nem." Nem forszírozta tovább. 34