Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Szemlélődés Kiszomboron

orvostörténész, Szállási Árpád nevezte: írók orvosa, orvosok írója. Az utolsó közül való uomo universale, aki műveltségének tágasságával ma már nehezen követhető példát ad nekünk a természettudományi, élettani ismeretek és a művészetek tudásanyagának összeötvözésére. Mert nemcsak az irodalomnak volt hozzáértő barátja, írók mecénása, hanem pl. a zenéé is. A Stefánia Szövetség az ő irányításával egyebek közt a helyi zeneéletet is páratlan színvonalra emelte a húszas-harmincas években, amikor Bartók, Basilides Mária, Dohnányi Ernő, Fischer Annie, Telmányi Emil és sok más jeles művész hangversenyezett az ő szervezésében Makón. De hadd idézzem ismét Erdei Ferencet, aki most húsz éve, Samu bácsi nyolcvanadik születésnapjára küldött köszöntő levelében nem véletlenül idézte a haladó közéleti szerepet is félelem nélkül betöltő atyai barát és példakép örökségét: „A piros szekfű a gomblyukban, a haladó szellem perzselő heve mindennel szemben, ami ósdi, feudális, babonás és embertelen; a nyílt szív és embertársi érzés minden elnyomott és üldözött iránt; szabad emberi öntudat minden hatalommal és parancsolgatással szemben..." Erdei, akkor az Akadémia főtitkára, „a tudomány hivatalos képviselőjeként" köszöntötte Diósszilágyi Sámuelt „mint a tudományok és művészetek nagy köztársaságának Makóra akkreditált állandó nagykövetét". Fogalmazhatnám-e magam tömörebben, szebben Samu bácsi röneszanszemberségét, egyetemességét, amelyet ez a kiállítás is igyekszik visszatükrözni, mint megint csak Erdei kőbe véshető szavaival: „Tudós, kutató elme, aki nemcsak egy tudományban járatos, hanem polihisztor. Az orvosi szakma tudománya, irodalom- és színháztörténet, néprajz és régészet vagy várostörténet: mindennek művelője és még sok más tudomány avatott ismerője. Minden művészetek értője és pártolója: muzsika vagy piktúra, irodalom vagy színház — egyaránt barátját és hívét tudhatta mindig őbenne." Nem késleltetem már tovább a kedves vendégek találkozását a Diósszilágyi Sámuel életművét fölidéző dokumentumokkal. Bízom benne, hogy belőle a derűs egyéniségét sajnos már nem ismerő fiatalabb nemzedék is képet kaphat Makó e kiváló fiának hosszú élete minden percét tartalmasan kitöltő tevékenységéről. írásaiban és a hálás utókor emlékezetében mindenkor élni fog. Elhangzott 1982. március 23-án a makói József Attila Városi Könyvtárban. Szemlélődés Kiszomboron Nyelvünk titkainak egyike a helyi nyelvérzék. Nekem Kiszomborrű kellett mennem, és Kiszomboro/7 jártam; míg ha a vajdasági Zombor lett volna célom, Zombor ba mentem, és Zombor ban tartózkodtam volna. Hogyan jött létre ez a kettősség, nem tudható. Hiszen a mai Kiszombor a történeti forrásokban Zumbur (1256), Sombur (1334), Zombor (1360), Sombor (1650) alakban élt, s csak a múlt század második felében kezdték — a többi azonos nevű helységtől (a bácskaitól, a Zemplén megyei Mezőzombortól, az azóta elenyészett Küküllő megyei Zombortól) megkülönböztetendő — eléje tenni a Kis jelzőt. A község történetírója, szülöttje, Kiss Mária Hortenzia 1857-ből idézi az első ilyen adatot. A századfordulón a megkülönböztetés végett először Makózomborra akarták a község nevét változtatni, de a lakosság tiltakozott ellene. Ezután lett hivatalosan is Kiszombor. „Azonban a lakosság és a környék is csak Zombornak mondja még ma is, régi hagyományként." 99