Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Jókai és a nagylaki iskolásfiúk

jogok győzedelmét s e győzelemért vívott harc emlékét. Ha Balatonszárszón, amelyhez a véletlenen s a tragikus halálon kívül semmi sem fűzte, állhat a költő másik, egészalakos szobra, még illőbb, hogy Makón is emlékeztesse a dolgos utókort az ő érte harcolóra. Nem először vetődik föl Makón egy József Attila-szobor terve. E sorok írója 1952 márciusában és azóta is — sajnos hasztalan — sürgette e terv megvalósítását, de az első ellenkezéstől mindeddig csupán a jóindulatú egyetértésig jutott el javaslata. Most azonban már az idő sürget: egy év csak szűkösen elegendő arra, hogy a költőhöz méltó kivitelű, művészi értékű szoborra pályázatot írjanak ki, elbírálják az illetékesek, s az elfogadott szoborterv el is készülhessen. Föl kell hagyni a habozással, a sültgalambvárással; a makói és a megyei tanácsszerveinknek, tudományos és társadalmi szervezeteinknek határozott lépéseket kell tenniük, hogy a szándék valósággá érjen. A kezdeményezés, a megvalósítás gondiának joga és kötelessége természetesen elsősorban a makóiaké: nekik kell kézbevenniük József Attila emléke ápolásának ezt az ügyét is, reálisan számot vetni az 1949-ben Petőfi-szoborra összegyűjtött pénz célszerű hovafordításával, s új szoboralapot teremteni Petőfi méltó utódja, József Attila szobra javára. Jövő ilyenkorra, reméljük, országos ünnepség keretében leplezhetjük le a nagy költő szobrát. Int, tanít, emlékeztet majd ez a szobor századunk egyik legnagyobb költőjének tanulságos életére, a dolgozó magyarság boldogabb jövőjéért harcoló költészetére. Viharsarok, 1954. április 11. Jókai és a nagylaki iskoiásfiúk Kevéssé ismeretes, hogy a nagy mesemondó, regényirodalmunk kimeríthetetlen termékenységű klasszikusa, Jókai Mór — verseket is írt. S még kevesebben tudják, hogy csekély számú verseinek egyikéhez a témát környékünkről, Nagylakról vette az író. A verseit tartalmazó kötetekben, így műveinek százkötetes díszkiadása 77. kötetében is olvashatjuk „népballadának" jelzett megható versét A nagylaki iskolásfiúk címmel, mely alatt megjegyzésként a következő magyarázat szerepel: „1863. A nagy éhínség évében." Az 1863. évi éhínség emlékét a paraszti szájhagyomány máig is megőrizte: a népi emlékezet számos elbeszélésben, népnyelvkutatók, folkloristák által lejegyzett visszaemlékezésben elevenítette meg a szörnyű ínséges esztendő történetét. Jókait is megkapta egy ilyen érdekes epizód, amely a nagylaki iskolásfiúk szolidaritását, a nép egyszerű gyermekeinek segítőkészségét hirdeti, s ezt formálta az író-költő szeretettől áthatott verssé idézett költeményében. A szabadságharcban a nép oldalán résztvett demokrata papok egyike, Radics Pál nagylaki plébános, Jókai irodalomkedvelő, verselgető ismerőse, akit az önkényuralom sokáig üldözött, mesélte el az írónak a vers alapjául szolgáló történetet. Radics maga is úgy hallotta az eset tanújától, Lélek Péter nagylaki iskolamestertől. A balladás hangulatú elbeszélő költemény arról szól, hogy a nagylaki iskolásgyermekek gyanúsan sok kenyeret kérnek otthon anyjuktól reggelente, iskolába menet. 28