Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)
A falu gazdálkodása - Aratás
rokszedőnek. Az urasági földekről este nem jártak haza, hanem az ököristállóban aludtak, épp hogy elszenderültek, már virradt, a bandagazda költötte őket. Az uraságnál kommencióban szalonnát és sót is kaptak. A bandákban mindig ment a bolondozás a lányok és legények között. A faluból nem ment el senki vidékre aratni, mert itt is meg lehetett találni a megélhetést. Tóth József urasági részesként aratott a Návay birtokon. Annak a részesnek, aki nem aludt kinn, háromkor kellett elindulnia a faluból és este 9-ig kinn dolgozott a földön. Egy ilyen urasági nagy banda mintegy 150 személyből állt, amiből kitelt 72 aratópár. A párok hatos-hatos aratócsapatokra voltak elosztva, az aratásban a banda fogta egymást. Versenyeztek a munkában, ki az ügyesebb, jobb kaszás közülük. A területet felosztották, kicsóvázták, kinyilazták, így sorsolták ki maguk között. A részes aratók úgy mentek ajánlkozni a bandagazdához, hogy fogadja fel őket, még arra is képesek voltak, hogy megkapálják a bandagazda kukoricáját. A bandagazda több juttatást is kapott az uraságtól, de ezt igyekezett eltitkolni a többi munkás elől. Az ő bandagazdájuk az urasághoz húzott, bár félt a munkások haragjától. A summások aratóbére tizenharmad-tizenketted rész volt, és a biztosíték 80 kg búza. Általában inkább a 80 kg-ot választották, s ehhez jött még a kommenció, a béren fölüli juttatás: a szalonna, a pálinka és a só. A részesaratók aratáskor, csépléskor keresték meg az egész évi kenyérnek valót. Amikor az aratók kimentek az urasághoz részesnek, a katonaládájukba vitték ki holmijukat. Az egy hétre való kenyeret a zsákba pakolták, amit az ököristállóban felakasztottak a szelemenre, hogy a pocok meg ne rágja. A tarisznyában volt a tészta, tarhonya, só, paprika. Az ököristállóban szalmán aludtak, a nagyvályúban mosakodtak. A marokszedők vaslábakon főzték a tarhonyát és sütötték ki a rossz kandisznó szalonnát, amit a kommencióban mértek, s ami sokszor éretlen és romlott volt. Ruházatuk elnyűtt, rojtos cájg nadrág és foltos ing volt. Lábukon bocskor vagy bakancs volt, de legtöbbjük mezítláb aratott. A lányok festőruhában, hátrakötött kartonkendőben arattak. A hatos bandák mind külön kupacban ettek, egy bögréből ittak. A részelés a munka befejezése után volt, de akinek szüksége volt előlegre, az kapott. Volt, hogy tizenegy hétig is eltartott az aratás-cséplés. Ezalatt általában 12 mázsa búzát kerestek, ebből fogadott a kaszás marokszedőt 2 mázsa búzáért és 1 pár piros papucsért. A marokszedő is a kaszástól kapta az ételt. A távolabbi földekre urasági szekerekkel vitték őket, amin vendégoldal volt. A kocsiderékba pakolták a kaszákat, sarlókat és villákat. Gereblyét nem vittek, mert az urasági földön lóval gereblyéztek. Tizennégyen ültek egy kocsin, s miközben vitte a kocsi a sok nincstelen aratót, messze szállt szomorú énekük. Torma György bácsi meséli, hogy az uraságnál úgy szervezték a bandát, hogy két cséplőgépalj kilegyen, mert ott már cséplőgéppel csépeltek. Egy cséplőgéphez 24 munkás kellett. Az intéző és a bandagazda, úgy szervezte a munkát, hogy 7—8 óráig, még fölszáradt a gaz, kötelet csinálták és megreggeliztek. Ekkor fogtak az aratáshoz. Tizenegy órakor körösztöltek, azután ebédeltek, majd szunyókáltak 1 és 1/2 2-ig, ismét aratak 4—5 óráig, majd újra körösztöltek. A kaparékot hajnalban szedték össze. Egy-egy röndláb levágása után mindig volt egy pipa-huja, és friss vízért menés. 22
