Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom szerkezete - I. A mezővárosi társadalom. A mezőváros — A falu öröksége — Átalakulás — Egyéniség és közösség — A város előképe

a szigorral, mint amilyennel azelőtt érezett. Teljesen erejüket vesztették a rendi kollektivitások konvenciói, s jelentősebb cselekvések előtt minden osztálybeli egyén a lehetőségek egész sorozata közül választhat. Az egyén azonban természetesen nem védett többé, hanem — aki azelőtt kollektív előírások útján járhatott — kiszolgáltatottja a társas összefüggések esetleges változásainak. Az egyéni ízlés (építés, bútorzat, ruházkodás) érvényesülésével és a társas érintkezés formáival sincsen másképpen. Makón ma építenek az emberek kétségbeejtően siralmas házakat, melyek kissé civilizáltak, kissé városban látott stílusparódiák utánzatai, és egészükben kifejezik a magára maradt ember vergődését. Az atomizál tság legbeszédesebb bizonysága a megszólításokban való tökéletes és akut zavar. A mezőváros adott és többé-kevésbé változhatatlan feltételei között azonban határa van az individualizálódásnak. A mezei termelés számos olyan követelményt támaszt, melynek csak szervezett közösség képes megfelelni. Ezeken a területeken a régi közösségek sem pusztultak el, másfelől pedig újak vannak keletkezőben. A termelőüzem berendezésének különleges mezőgazdasági követelményei hozták létre a tanyákat, a tanyák viszont elengedhetetlenül társadalmi közösséget tételeznek fel. A termelőüzemnek akár belterjes a termelés, akár nem, kint kell lennie a termőföldön, viszont egyre erőteljesebben érvényesülő követelmény valamelyes városi tartózkodás is. Régen a nemzetségszerű családi szervezet könnyűszerrel oldotta meg e feladatot: a felnőtt gyermekek kint voltak a tanyán, az öregek a városban, s a városi ház az otthona az egész családnak. Ennek a családi tanyaközösségnek egy módosult formája ma is fennáll és sok fogyatékossága mellett is minden más tényleges megoldásnál kielégítőbb. Nincs ugyan meg a régi családi közösség apa és felnőtt gyermekek között, mindazonáltal a gyermekek nem szabadulnak egészen szülőiktől azon ok folytán, hogy a föld és ház továbbra is az öregek tulajdonában marad, vagy ha a tulajdonjogot átruházzák, a fiatalokra bizonyos kötelezettséget is áthárítanak. Egyszóval a föld révén megmarad a családi kapcsolat. A városi házban lakó szülők már nem gazdái a tanyai üzemnek, a tanyán lakó gyermekek viszont nem tagjai az otthoni családnak, de azért a tanyáról a városi házhoz járnak „haza". Ha több család van és több tanya, akkor többen tartoznak ugyanazon házhoz, de arra is van példa, hogy egy tanyai fiatal gazda egyarán tartozik a saját szülei s a felesége szülei házához. A mezőgazdasági termelés módszere és az értékesítés szintén olyan területek, ahol nélkülözhetetlenek bizonyos közösségek. A régi paraszti közösségek már csaknem teljesen elenyésztek, csupán egy legelőközösség áll fenn, de ez is közel jár a felbomláshoz. Hegyközösségek és dűlőgazdaságok még ma is vannak ugyan, szerepük azonban nem több, mint a csőszfogadás s a kutak fenntartása. De vannak újabb, a régitől független mezei közösségek. Nagyobb gépek alkalmazása, bár legnagyobbrészt időleges egyéni szerződéseken alapul — a cséplőgéptulajdonos bérmunkásokat szerződtet és bércséplést vállal — mégis állandóbb közösség jellegével bír egy-két cséplőgéptársaság: közösen vesznek gépet és bérmunkások segítségével csépelik ki a saját búzájukat, ezenfelül esetleg bércséplést is vállalnak. Gyakoribb már az aratógépközösség, mely annyival is inkább tiszta kollektivitás, mert a legtöbbnél nincsenek bérmunkások s a résztulajdonosok családtagjai közösen dolgoznak a közös géppel. Hasonló közösséget hoz létre egyes gépekkel kapcsolatban a szomszédság. De nemcsak gépek, hanem nagyobb munkafeladatok is teremtenek ilyen társulásokat. Köznyelven összefogásnak nevezik e társulásokat és abban állanak, hogy rendszerint sietősebb, vagy nagyobb erőt kívánó munkára (búzahordás, mélyszántás) munkaerőikkel és gépeikkel összefognak olyanok, akik között egyébként is van valami kapcsolat. 25