Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

A Diós család - A Diós család az utódok emlékezetében

Diós József gyermekkorában cselédeskedett, azután leginkább a püspöknél volt részes, mert ott egész hónapig tartott az aratás. Járt rendszeresen tapasztani. Nemcsak gyermekeit, de unokáit is ő tanította meg kaszálni. A családban senki sem értett úgy a kaszavásárláshoz, mint ő. Diós István nevű unokájának olyan kaszát vásárolt, hogy alig kellett élesíteni. A többiek kalapálták meg fenték, de az övé az mindig fogott. Ezért azután komiszságból bekenték szalonnával meg fokhagymával. Majd nem lesz ő olyan nagy legény, mondták. Úgy is lett. Fiai bíztatására idős korában ő is elkezdett hagymát termelni, de valójában soha sem szerette meg. Akár mennyit ígértek terrnelvényeiért, neki mindig kevés volt. Tavaszra azután a fokhagymája kifújta magát, és amikor a falkerítést tapasztotta, avval kalapolta le. Ha a fiai eladták a hagymáját, oda se ment válogatni, csak dörmögött: lett volna még ennek ára, miért adtátok el. Amikor kévébe kötötték a gyökeret (petrezselyem), neki mindig kimaradt az apraja, nem is engedték azután, hogy a csomózást ő végezze. A vöröshagymát a nyitott eresz alatt tartotta. Amikor zsákba rakták, nem találtak annyi szépet, hogy színelni tudták volna a zsákok tetejét, mind csírás volt. A hagymatermelés révén végül két katasztrális holdnyi földet tudott apránként venni, és 1909-ben 1260 koronáért egy házat a mai Móra Ferenc utca 90. szám alatt. Ennek a portája két utcára szólt, bár maga a ház nem volt nagy, de a Bethlen utcaihoz viszonyítva a felemelkedés kifejezője. Az utcai szobában sötétkék sarokpad volt piros tulipánnal. A fölvetős ágyon négy — lapjára rakott — párna. Az utca felől sublót. A kemence nem olyan domború volt, mint a mostaniak, hirtelen ment össze, mert vesszővázra készült. A szoba földes volt, az ágy alatt sárga festékkel felkenve, a többi rész mázolva. A sublót felső fiókjában tartották az ünneplő ruhát, középütt az asszonyi ruhát, alól meg az ágyneműt, az abroszt, a szakajtóruhát stb. A tükör mellett láncos óra, az asztal alatt korsó. Fogas, de még kép se volt a falon. Olvasni nem tudott, így bibliára nem volt szüksége. A konyha eresz felőli részében — a két vizes korsót kivéve nem volt semmi. A Maros-vizet csak ivásra használták, a főzéshez meg kútvizet. Konyhai eszköz igen szűkösen volt. A padkán vas háromláb, néhány cserépedény. A házban az összes dísztárgy a konyha falán levő néhány tányér. A kamra nem volt bezárva, de oda még az unokák se mehettek be. Az eresz aljának a vége be volt ponyvázva, oda tettek ki a galambnak cirokmagot. Az eresz alatt volt két nagy láda: az egyikben morzsolt kukorica, a másikban búza. A ház végében egy szín állt, kocsiszínnek épült, de fűteni való szalmát tartottak benne. Mellette disznóól. A konyha előtt egy húsz mázsányi kukorica befogadására alkalmas tapasztatlan kukoricakas. A tyúkok a kas alatt tanyáztak. Csak kopasz nyakú tyúkokat tartott, mert azok jobban tojtak. Kutyájukat Citöknek hívták. Az udvaron terpeszkedett még egy nagy eperfa. A kertben különféle szőlők; kecskecsöcsűtől mazsola szőlőig. Gyerekféle oda se mehetett be. Nagyon takarékosak voltak, a szalmát fűtés előtt meglocsolták, hogy ne lobbanjon el gyorsan. Diós József józan életű, becsületes ember volt, de ez társadalmi méretekben is igaz. Ugyanezeket a tulajdonságokat Diós Sándor emlékiratában az egész makói földnélküli mezőgazdasági munkásságra is általánosítja: „A tisztesség, a munka, a becsület, a szorgalom, a takarékosság" jellemzi ezt a társadalmi réteget. És megtoldja azzal a megállapítással, hogy a társadalom azokat a tagjait, akik ezeken az erényeken túltették magukat vagy semmibe vették, szinte kiközösítette magából. És valóban ezen etikai magatartás is szükséges volt ahhoz, hogy a hagymatermesztés révén ez a társadalmi réteg robbanásszerűen felemelkedjen. Ez a folyamat a Diós család életében rendkívül tisztán és általánosíthatóan ment végbe. 34