Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A pezsgő gazdasági élet

Amikor ez megvolt, betakargatta és készítette a kemencéhez a fűteni valót. Félóra múlva újra átdagasztotta, majd begyújtott a kemencébe, és utána kerek szakajtókosarakba, szakajtóruhákba, kiszakajtotta a kenyereket, de közbe mindig dörzsölgette, dagasztgatta. Amikor kiszaggatta őket, a kemence köré a padkára rakta, hogy még fűt, a tészta ki ne hűljön. Amikor befűtött, már én is segítettem neki. Hordtam ki a kosarakat. Amikor vetette be, adogattam néki a sütőlapátra. Ő meg borigatta oda, a nagykéssel vágta körül. Megigazgatta őket és tette a helyére. Sietnie kellett vele, mert szalmával fűtöttünk, hogy a heve ki ne illanjon. Mert a kenyér minősége nagyon attól függött, hogy elég forró-e a kemence. Amikorra iskolába mentünk, reggel már mindegyik gyerek kezébe ott volt a forró cipó. A kenyérsütögető asszonyok is e szerint a recept szerint sütötték a kenyeret otthon a saját házuknál. Reggel azután a talicskát jól megpakolva az uruk tolta a piacra. Ott árulták vagy padon vagy talicskán, tiszta abroszon széjjel rakva. Volt olyan asszony, aki egy reggelre két kemence kenyeret is kisütött. A Ferenc Jóska-korszakban a malomipar is nagy változáson ment keresztül. Először csak egy kisebb gőzmalom épült, a Zeitleré, majd a Landeszmann és a Telesmalom. Ezek a vízimalmokat egy csapásra agyonütik. A szélmalmok még egy ideig kínlódtak. A századfordulón még négy szélmalmot ismertem. Egy az Almási utca lábjában, a Kenderföldön, egy Margitánál, kettő a mai Kis Ernő utca elején. Akkor ezt az utcát Két-szélmalom utcának hívták. Ide még én is toltam talicskával a búzát. Szép két nagy szélmalom volt, kár hogy legalább az egyik nem maradt meg mutatónak. Ugyanígy volt a pálinkafőzés is. Még az én gyerekkoromban sok háznál volt egy-egy kamrában beszerelve a pálinkafőző kazán. Ha igazi jó pálinkát akart az apám inni, ide küldött egy-egy liter pálinkáért. Innét maradt fenn a kisüsti, de hol van már a mai az akkorihoz. Akkor még nem tudták, hogy cukorbul is lehet pálinkát főzni. De erre aztán csakhamar rátette az állam a kezét, éppúgy, mint a dohányra. Egy darabig még dugta, lopta mind a kettőt a nép, de a szemfüles fináncok mindenütt ott voltak, és a nép megunta és felhagyott vele. Leírok egy megtörtént esetet. A fiatal gazda sehogy se akart a pálinkafőzéssel felhagyni. Lopva folytatta. Valaki besúgta. Mentek a fináncok a tanyába. A gazda meglátta. Fogta a kazánt. A szalmakazal mellé volt a kutya láncra kötve és a kazalba lyukat vésett magának, a gazda a kazánt odadugta be és kívül letakarta szalmával, de a hároméves kisfia mindig ott lábatlankodott. A gazda fogta a rézcsövet, amin a pálinka szokott csöpögni, beszaladt vele a szobába, lefeküdt az ágyba, a csővet a lába közé fogta. Már akkor ott voltak a fináncok. Kezdték vallatni az aszszonyt, nem mentek vele semmire. De az emberrel még annyira se. Mert az égtelenül jajgatott, hogy milyen beteg. Ekkor előfogták a kis gyereket, gondolták, az majd megmondja az igazat. Hát meg is mondotta. Kérdezi tőle a finánc: Kisfiam, mondd meg nékem, hol a kazán ? A kutalukába, feleli a kisfiú. Hát a cső? — kérdi a finánc. Apám lába közt, feleli a kisfiú. A két finánc összenézett. Na, ez a kölök jól ki van oktatva. Pedig a gyerek igazat mondott. A két finánc eredménytelenül távozott. Ez meg velem történt. Sokat hallottam az emberektől, hogy ugratták be vagy hogy csapták be a fináncokat. Abban az időben a csempészek 25 dekás hosszú csomagokba csomagolva hozták a szűz-cigarettadohányt zsákba lopva, úgy nézett ki, mintha a zsákba jó vastag csöves kukorica volna. Egyszer, úgy augusztus utolján azt mondja az anyám, fiam, Pistával menjetek ki a Dáli ugarba, hozzatok vagy tizenöt cső kukoricát főzni. Fogtunk egy üres zsákot és már mentünk is. Amikor a királyhegyesi úton jövünk hazafelé, jön utánunk egy parasztszekér. A farban két finánc. 85