A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Kőhegyi Mihály – Rékási József: Adatok Észak-Bácska madarainak vonulásához, különös tekintettel a fehér gólya (Ciconia ciconia) ökológiai vizsgálatára

ADATOK ÉSZAK-BÁCSKA MADARAINAK VONULÁSÁHOZ, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FEHÉR GÓLYA (CICONIA CICONIA) ÖKOLÓGIAI VIZSGÁLATÁRA Kőhegyi Mihály-Rékási József Dolgozatunkban mondanivalónkat két témakör köré csoportosítottuk: A. Madárgyürüzés - madárvonulás, B. B. a fehér gólya ökológiai vizsgálata. AJ Észak-Bácska madárállományát tanulmányoztuk az 1961-1992 évek között. Jelen dolgozatunkban a meggyűrüzött 106 madárfaj 6187 egyedének összesítő eredményét mutatjuk be az 1. táblázatban. A madárfajokat KEVE (1984) munkája alapján Wetmore rendszerét követve adtuk meg. A gyűrűzött madarak közül 80 faj (75,4 %) fészkelő = F, 16 faj (15 % ) átvonuló, kóborló = Á, 6 faj (5,7 %) téli vendég = Tv, és 4 faj (3,8 %) rendkívüli vendég = Rk. A madárvonulás és a madárgyürüzés után a visszafogási eredményeket - idegen gyürűzési adatokat a 2. táblázatban, a saját gyürüzési fogásokat a 3. táblázatban ismertettük. Gyűrűzött madaraink visszajelentését a 4. táblázatban mutattuk be. B/ A fehér gólya (Ciconia ciconia) tizenhat éven át vizsgált huszonnyolc északbácskai helység költő állományának változását, a gólyafiókák számát, a meggyűrüzött példányokat, a populáció-dinamikai változásokat évekre bontva a 5-6. a fehér gólya zsákmányállatait a 7. táblázat illusztrálja. AJ Madárvonulás, madárgyürüzés A madárgyürüzés nem egyenlő a vonuláskutatással. A madárvonulás kérdése már nagyon régen felkeltette az emberek érdeklődését. Már Arisztotelész is foglalkozott ezzel, s különböző megfigyeléseket jegyzett fel, pl. fecskék iszapba fúródva töltik a telet, a kakukk télen karvallyá változik, stb. Ha Arisztotelész hipotézise a vonulás szempontjából nem is állja meg a helyét, mégsem olyan nevetséges a madarak alvásának ténye, mint az az első pillanatra látszik. A Nobel-díjas Lorenz észlelete szerint pl. hirtelen nagy lehűlések esetén, annak ellenére, hogy sokan elpusztulnak, mégis istállókba, védett helyekre húzódnak be tömegesen a fecskék, s itt mély álomba merülnek, így várják be a rossz idő végét. Ezek a nézetek még a XIX. században is tartották magukat, bár az afrikai felfedezések egyre tágították az európai kutatók látókörét.