A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Szűcs Judit: Ártéri és hullámtéri haszonvételek, gazdálkodás Csongrád határában

A felsőföldi gazdák homokos földjük mellé igyekeztek a Kisrétben vagy a Kilencesben réti földet vásárolni. (Bokrosi kaszálójukat, legelőjüket gyakran elöntötte a Tisza, a nyári áradás tönkretette a terményt, veteményt.) Egy 5-10 holdas gazda kisréti, 800-1200 négyszögöl földjét vetésforgóban használta. 400 négyszögölön herét, a többi földön kukoricát és gabonát termelt felváltva. Az állattartó gazdának takarmány kellett, ami a kisréti öntéstalajon megtermett. Párszáz holdas parcellákat is örököltek, vettek. Fodor Mihály halász 300-400 négyszögöl kisréti szőlejében családjával együtt kint lakott egész évben. (Lantos Rókus sz. 1937) Az Aranyszigetet, a város tulajdonában lévő területet felparcellázták, szegény embereknek, vagy ahogy Csongrádon mondják, kisembereknek adták ki használatra. A sziget és a vízpart is rendezett volt. A parcellákon kunyhók, a helyi nyelvben gunyhók, 4 oszlop közé tapasztott, meszelt nádfalú építmények is álltak. A parcellákon gyümölcsfák teremtek, alattuk veteményest alakítottak ki. Kacsát, libát, helyenként tehenet is tartottak. A szigeten artézi kútról hordhattak vizet. A Holt-Tisza partját a parti birtokosokhoz hasonlóan gondozták, a gyékényt augusztusban levágták, megszárították. A nádat télen aratták. A termést kis gazdaságukban hasznosították vagy eladták. A Holt-Tisza gátjának meder felőli oldalát, lépcsősen egy-egy sor szőlővel telepítették be. A gáton járóktól kerítésként koronaakác védte a szőlőt. A szőlők között gyümölcs- és diófák teremtek. Ezt a beültetett területet 1945 után pár évig még kiadták, később gondozatlanná vált. (Szepesi Istvánné Szántai Erzsébet közlése) A napjainkra elvadult területen a megmaradt fák, főként diófák érett termését a közelben lakók leverik, összeszedik. Ez a tevékenység a 21. századi gyűjtögetés bizonyítékaként szolgál. A természet adta javak begyűjtésére a csongrádi határ korábban is adott és napjainkban is ad lehetőséget. A többfelé díszlő bodza virágát, a szikes földeken nyíló székfüvet vagy kamillát gyűjtötték, szárították Télen teáját gyógyszerként használták. A városban gyógynövény-begyűjtő is működött. A széksót is söpörték, szappanfőzéshez használták. Nagyobb mennyiségben mindkettőt a kiskunfélegyházi úton, a saroktanyánál és a szegedi úton, Felgyő környékén lehetett találni. Szegény emberek a városi házakhoz vitték, árulták a széksót. A Felgyő felé vezető út mentén termő szegfügombát az utóbbi évtizedekben is szedték, fogyasztották. (Forgó Béla sz. 1931 és mások.) Csongrád régi városmagját jelentő Bel(ső) város lakói a 19. században, a 20. század első felében kisföldü, nincstelen emberek voltak. Kevés szőlejük müvelése mellett napszámos munkát, zsákolást, hajóhúzást, kubikos munkát vállaltak, a halászok közül sokan a gőzhajózás korában hajósok lettek. A feleségek, szülők a bökényi kis parcellákon főként veteményt müveitek. A lehetséges vízparti haszonvételek között a libatartással is foglalkoztak.

82 Az állatot tolláért és húsáért tartották. A kistelkü, keskeny utcás házak lakosai a libatartáshoz a Tisza város felőli (jobb) oldalán a Kerekárkot, a túlsó parton a Körös és a Tisza szegletében a széles hullámteret használták. Az át- és visszahajtást a legénykorú fiúk úszva, a felnőttek, halászok ladikról végezték. (Antalné Oláh Julianna, Guszti Jula halas kofa, sz. 1898) 82 Katona 1978. 67-70. A Belvárost, történelmi nevén Belsövárost fő tenyésztőhelyként határozza meg. Mint a városrészre jellemző állattartást, itt említem.