A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)
SIPOS József: A választási kampány és a földreform 1919 tavaszán
március 16-án Szentesen tartott népgyűlésen jelölték, ahol Jócsák Kálmán szociáldemokrata kormánybiztos is beszélt. A Vass Jánost és a Laehne Hugót ért szociáldemokrata támadások után egyébként a Károlyi-párt balszárnyán az a hangulat erősödött meg, hogy a párt jelöltjei csak olyanok lehetnek, akiknek a „régi rezsimhez nem volt semmi közük". Erről ők a pártban megbeszélést is kívántak tartani, hogy ebben a kérdésben egységes álláspontot alakítsanak ki. Ez persze nem tetszett a párt jobbszárnyának. A Világ úgy értesült, hogy a 20-ai minisztertanácson — egyebek között — az országban rohamosan elterjedő erőszakos birtokfoglalásokat fogja tárgyalni. Ahol, ha a kormány nem bocsát elegendő karhatalmi erőt a földreform végrehajtásának biztosítására, Nagyatádi Szabó és esetleg Búza Barna is le fognak mondani. Itt elsősorban az aszódi földnélküli munkások — akik többsége kommunista befolyás alá került — által az előző napokban elfoglalt több ezer holdas kartali Schossberger-uradalom problémája kavarta fel az indulatokat. Az ilyen és ehhez hasonló birtokfoglalások megakadályozásáról Búza Barna és Böhm Vilmos már 19-én tárgyaltak Károlyi Mihály köztársasági elnökkel és megtárgyalták a szükséges intézkedéseket. Itt egyrészt a földosztó bizottságok munkájának biztosítását, másrészt az erőszakos birtokfoglalásokat megakadályozó intézkedésekben állapodtak meg. Az üzenték a szegényparasztságnak, hogy a földművelésügyi kormányzat eltökélt szándéka, hogy a „legerélyesebb eszközökhöz fordul". Böhm, mint honvédelmi miniszter megígérte, hogy „készséggel támogatni fogja a birtokreform végrehajtásának zavartalanságát". 41 Tehát a Radikális Párt vezetői a „lappangó polgárháború" kifejezésen elsősorban a választási kampány és a földreform összefonódását értették. A baloldali szociáldemokraták ugyanis összefogva a kommunistákkal és a falusi nincstelenekkel továbbra is a nagybirtokok azonnali és megváltás nélküli kisajátítását szorgalmazták. Ettől pedig vidéki tömegtámogatásuk növekedését várták, amiben volt is racionalitás. De volt még egy másik ok is, amire gondolhattak. Ez pedig az MSZDP és a KMP egymással való küzdelme volt. Ez a küzdelem március közepétől nemcsak az MSZDP balszárnyának megerősödését hozta, hanem a budapesti munkásság legszervezettebb üzemeinek a KMP mellé való felsorakozását is. Ilyen volt, hogy március 17-én a csepeli üzemek és a Fegyvergyár munkásainak bizalmi testületei kimondták csatlakozásukat a KMP-hez. Másnapi csepeli gyűlésen pedig elhatározták Kun Béla és fogolytársai március 23-i kiszabadítását. Azt is kimondták, hogy a „csepeli gyár munkássága, tapasztalva azt, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetősége letért az osztályharc útjáról, kijelenti, hogy nem azonosítja magát a Szociáldemokrata Párt ilyetén álláspontjával, mert a polgári pártokkal szemben követett megalkuvó politikája a proletárság felszabadulását megakadályozza és késlelteti... A csepeli munkásság követeli, hogy azonnal hagyják abba a választási előkészületeket és kiáltsák ki a proletárdiktatúrát. A gyár proletársága elhatározta továbbá, hogy a Kommunista Párt programját teljes egészében magáévá teszi és elfogadja." 42 41 Világ, 1919. március 20. 42 Ezt először idézte: HAJDÚ Tibor: i. m, 350.
