A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

LENGYEL András: Egy anonim Kosztolányi-cikk azonosítása

A nyomor, a gond, a szenvedés megőrölte a testét, sudár alakja korán meggörnyedt, térde megroggyant, hajának fürtjei megfehéredtek, jóságos kék szemében a fájdalom könnye fénylett, mint két örök üvegcsepp, orcáján kétoldalt kivirítottak a tüdővész rózsái, de ő csak dolgozott tovább szorgalmasan, a szívével, a lelkével, az eszével. Kiss Józsefnek, a Lipótváros bálványozott poétájának volt a rabszolgája, odaláncolva A Hét szerkesztőségi asztalához hosszú éveken által. Míg gazdája a bankoktól kapott nehéz ezresekkel a Lipótvárosi Kaszinó kártyatermében verte a blattot, addig Cholnoky Viktor görnyedve írta A Hétbe lángoló betűkkel a szép napkeleti történeteket, az izgalmas regényfolytatásokat, az aranyból faragott vezércikkeket és a gyémánthumorú elmefuttatásokat. Keserves éhbér volt a fizetsége. Barna kenyér. Liptai túró. És néha az se, csak egy kis olcsó ital, hogy bódító alkoholba fojtsa búbánatát, amiért a sors ezidőtájt, amikor Molnár Ferenc és társai nagy dobszóval előretörtek, oly mostoha volt a magyar tehetségekkel szemben. Észre sem vették, pedig kultuszt kellett volna csinálni belőle, csak amikor híre járt, hogy haldoklik a kórházi ágyon, akkor bújtak össze „kortársai", hogy segítsenek rajta, de már késő volt. Csak a Jókai-leplét teríthették rá. Díszsírhelyet jártak ki neki a köztemetőben. Egy szép őszi napon nem tudott felkelni. Felesége elrohant Tolnai Simonhoz, aki égig érő palotát épített magának a magyar tehetségek munkáiból, ahhoz a kiadóhoz, aki híres volt arról, hogy ötven krajcárjával és forintjával vásárolta össze az íróktól a napilapok hasábjain már egyszer megjelent novellákat, és tíz korona előleget kért tőle, hogy lázas urához orvost hívhasson. A hatalmas kőpalota kőszívű tulajdonosa erre azt mondta, hogy előleget nem ad, ellenben ha Cholnoky küld öt darab régi, megjelent novellát, szívesen fizet öt forintot. Sírva ment haza az asszony. Cholnoky felkelt. Odaállt az asztalhoz, s mert már minden megjelent novelláját eladta, szóval nem volt régi novellája, írt öt új novellát együlőhelyében, hajnalig írt lázasan, aztán visszafeküdt még lázasabban. Reggel elment az asszony a kőszívű kiadóhoz, aki az öt novellát megvette két koronájával, hogy hiszen azok már úgyis „megjelentek valahol, csak le vannak másolva". Cholnoky küzdött, dolgozott fáradt testtel, betegen, nem bírta sokáig. Kidőlt. Szép, sápadt magyar arcára odafagyott a megváltó mosoly... És „ők" írtak róla nekrológot: — Cholnoky Viktor meghalt. Nagyon tehetséges író volt, de — nem tudta magát adminisztrálni. Mennyivel jobban tudta magát adminisztrálni a másik: Molnár Ferenc. A Budapesti Naplót Vészi József szerkesztette, mikor benyitott egy húszesztendős fiatalember. — Molnár Ferenc vagyok. Novellát hoztam. — Hagyja itt. Majd elolvasom. Jöjjön el holnap. Molnár másnap beállított Vészihez, aki azt mondta, hogy a novella jó, de a közepén egy kis változtatást kell csinálni, mert így, ahogy van, egyik lap sem közölné le.