A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)
NAGYGYÖRGY Zoltán: A Horgos melletti, egykori Kamaráserdő nyomában. Kamarás-puszta, Kamarás-erdő, Kamarás-fürdő, Kamarás-telep
egy akkora lovagvárat akart építtetni, hogy a tetejéről beláthasson Szegedre. 1875-után a szükséges építőanyag biztosítására nagy összegeket fordított, az erdő déli oldalán levő Kamarási halom előtt (Ezt a föld-bányának megkezdett halmot egykor a Tisza árterülete körülvette, és feltáratlan ősi sírokat rejt magában!), helyben téglaégetőt építtetett fel, és egyrészt az onnan kiégetett téglából, másrészt a Kőlaposról (ez az Árpád-kori Horgas halászfalu környéke) hozatott darázskövekből emeltette a várát. A kétszintes építmény már körülbelül 33 méter széles és 16 méter magas volt, és a karcsúsított tetején Magyar zászló lengett. A középkori stílusú felvonóhíd vasdobogóját is elkészíttette, és az egész Kamarás erdeje körül vizes árkokat, és egy mesterséges tavat is ásatott, 13 mesterséges szigettel. 29 A munkálatokhoz pedig elparancsolta a földekről aratás idején a munkásokat. Azzal sem törődött, hogy az egész évi termése odaveszett (A termést a józanabb szomszédjai végül „elhordták".). Persze a munkások és a környékbeliek on ezért a készülő lovagvárat akkor Bolondvárnak nevezték el. Géza itt hagyva mindent, 1882-től már Svájcban, Luzernban élt, és így a vár befejezetlenül maradt. Mivel később a környékbeli baglyok ezen telepedtek meg, Bagolyvárként vált ismeretessé. Később, a II. világháború után a vár köveinek zömét széthordták horgosi házak alapjának (ma csupán Bagolyvár-rom.). Gézának édesanyja, Nagy-Borbély Rozália (1803-1861), polgári származása miatt meghiúsult tervezett házassága egy Károlyi grófkisasszonnyal, amit soha nem tudott megbocsátani. így szerelmi bánatból agglegény maradt, minthogy mindinkább zárkózott lett. Kutyákat tartott és egyedül csak az inasával, a szegedi Deszkás temető csőszének fiával, Fábián Pistával érintkezett, aki a gazdája halála Q-I előtt pár héttel öngyilkos lett. Géza kifinomult érzéke lévén az érdeklődése mindinkább a műgyűjtés felé irányult, ami csak tetőzte a korábbi költségeit. A jelentős, összesen 86 darabból álló magángyűjteménye főleg fajance és nemesfémtárgyakból állt. Ezen hóbortjának élve aztán fejedelmi módon elpazarolta az örökölt ősi vagyont. A fedezet lassan kimerült és a felgyülemlett hitelezői meg egyre jobban szorongatták. Végül dr. Kelemen István (1833-1926) a volt szegedi ügyintézője és Reök Iván folyammérnök, a szegedi tiszti kaszinó akkori alelnöke indítványozására a műgyűjteményét 1890-ben, Londonban elárverezték. Egy időben elárverezték Szegeden a Kárász palotát és minden ingatlanját is. Ezeken az eseményeken Géza jelen sem kívánt lenni. Az édesapja, Kárász Benő legértékesebb ingóságait leányai, illetve unokája jussolták: a kis-zombori Oexel — Rónay Lajosné Kárász Borbála (1827-1886) leánya, Jolán (1858-1909) Qásd. Oexel - Rónay Lajos [1821-1890] alispán volt Kárász Benő főispán mellett.), valamint Oexel — Rónay Józsefné Kárász Katalin (1831-1897), és Blaskovich Gézáné Kárász Irén (1833-1900). 32 A műgyűjteménye egy részét a szegediek visszavásárolták, és így visszakerült Szegedre. A palotát Wagner Ferenc (1829-1910) neuerodei születésű szegedi kereskedőnek 29 GYŐRI. 619-628. oldal., LAKATOS, 100-101. oldal., RÓZSA, 40-43. oldal. 30 CSONGOR (lásd. újságcikk), RÓZSA, 40-43. oldal. 31 Szegedi Napló 1905. július 13. 32 CZIMER, 171-172. oldal.
