A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

GLÜCK Jenő: Az aradi 1848/49-es gyűjtemény és a 13 vértanú emlékezete

száig vezette Erdély közigazgatását a gyulafehérvári Román Nemzetgyűlés megbízásából (1918 december 1). A letiltást a prefektus 1919 november 17-én 3295/1919 szám alatt táviratilag igazolta.

66 A következő időszakban előforduló támadások és gyalázkodások miatt bedeszkázták a Szabadság-szobrot. Nemsokára új érvek fogalmazódtak meg a lebontás érdekében, amelyek közül a leglényegesebb Petrán művészet inspektor álláspontja volt, amelyet végeredményben kormányszinten is elfogadtak. Szerinte a lebontás célja, hogy az emlékművet átadják Magyarországnak. Olyan eszméket hirdet, amelyeknek Romániával semmiféle vonatkozása nincs. Tagadta, hogy történelmi emlékről van szó és ezek végső határidejét a XIX. század elejében határozta meg. Elismerte, hogy az emlékmű főalakja a „szabadságot" jelképezi, de az egész kompozíció ornamentikája magyar. Szárnyrakeltek radikális megfogalmazások is, amelyek szerint a „magyar sovinizmus emlékművéről van szó" vagy „nem a szabadságot jelképezi, hanem a magyar szupremaciát".

67 A hosszú vajúdás nyomán 1925 július elsején hozzákezdtek a Szabadság-szobor lebontásához, katonai fedezet alatt. E rendelkezést hivatalosan „illetéktelen egyének" távoltartásával indokolták. Robu polgármester szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy „vigyáznak reá". A munkálatokat felügyelő bizottság megállapította, hogy a szoborcsoport sértetlen, csupán a főalak kardja törött el a „forradalmi időkben." A lebontás elemeit az egykori lovardába szállították, a vértanúk arcképét pedig a múzeumba.

68 Az 1919-et követő időszakban az állandó ostromállapot és cenzúra közepette nem lehetett szó a vesztőhelyi tömeg-megemlékezésekről sem. A minoriták belvárosi templomában évente megtartották a gyászmisét, a református templomban pedig Csécsey esperes imádkozott. Alkalmanként megemlékeztek a Kölcsey Egyesületben vagy az aradi római katolikus főgimnázium diákjainak önképzőkörében, ahol Kara Győző és Bérczy Lajos, a 13 vértanú hagyományainak kiváló ismerői tanítottak. Kisebb-nagyobb csoportok elzarándokoltak csendben a Vesztőhelyre. Fordulat állt be a 13 vértanú hagyományának kérdésében 1932-ben. A Maros nagymérvű kiöntése nyomán szükségessé vált töltéserősítő munkálatok közepette a Vesztőhelyen 1932 május 10-ike körül emberi csontmaradványok kerültek napvilágra. Csakhamar felmerült a gyanú, hogy vértanú sírokra bukkantak. Barabás Béla sietve közbenjárt a városi mérnöki hivatalnál a földmunkák leállítása végett. Eljárását megkönnyítette az ostromállapot 1928-ban történt felfüggesztése és a Magyar Párt helyi szereplésének megerősödése. így lehetővé vált szakszerű ásatások megindítása Kara Győző irányítás alatt. Kiderült, hogy valóban a vértanúk sírjára bukkantak.

69 Jellemző, hogy a május 13-án és 14-én folyó munkálatokban három román és egy német önkéntes munkás is résztvett.

70 66 GLÜCK Jenő: 13 aradi vértanú ... 67 Tribuna Noua 1925 VII 22, 26; Erdélyi Hírlap 1925 VLT 15. 68 Uo. 1925 VII 2, 25, 26; Tribuna Noua 1925 VII 2, 25. 69 Az aradi vértanúk I 338-351. 70 BARTHEL Ernő egykori munkavezető közlése (1952).