A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

KOMOLY Pál – MIKLÓS Péter: Oltványi Pál végrendelete

lyaszüzektől kaptam emlékül, midőn nagypénteken templomukban a passióban Jézus szavait énekeltem. Helyezzék ott el királyunknak 1856 évben olajba festett arczképét is. 8. A szegedi Dugonics társaságnak is hagyok valamit emlékül, melynek tagja voltam önmagam is, a hetvenes években, midőn azt Szabó Mihály királyi képezdei igazgató szervezte, de ezt az 1879. évi Catastrófa el is temette. Az ezután létrejött új Dugonics társaság tagjai közé a fölszólítás daczára azért nem Írattam be ma­gamat, mert annak vezénylő tagjai közt többen voltak azok közül, kik a sajtó terén az apáczákat és az ezeket védő igazgatót is megtámadták, de ennek dacára figye­lemmel és meleg rokonszenvvel kisértem az új társulatnak működését, és ezt az­által is akarom tanúsítani, hogy 500 koronát átadatni kérek az igazgatónak a czélra, hogy ennek ötéven át meggyűlt kamatait tűzze ki egy 10-12 strófából álló hazafias, vallásos költeményre és jutalmaziza meg avval a legjobbnak talált művet, hazánk történetkönyvében talál elegendő tárgyat ehhez. Ugyanezen társu­latnak ajándékozom kis ezüst poharamat, melyre már a társaság neve is fel van vésve, továbbá a könyvtáram tetején lévő nemzeti színre festett hordócskát is, melynek értékét a társulat előtt növelni fogja minden bizonnyal az is, hogy midőn b. e. Oltványi István Szeged városának díszpolgára a Csanádi székesegyház nagy­prépostja 1860. szeptember 2-án a Szeged-alsóvárosi templomban arany szent mi­séjét tartotta és az ez alkalommal a barátoknál adott díszebédnél ezen jó tokaji borral megtöltött hordóból ivott a meghívott 80 vendég is. Midőn az aranymisés áldozásra Pap, Király, Püspök és városurakra emelte üdvpoharát, és nagy lel­kesült örömöt idézett elő az írt főpapnak ama buzgó szent óhaja, midőn azt kí­vánta, hogy hazánk Szent Királya, ki nemcsak Magyarországnak, hanem neki is védszentje, Máriát segítségül hívta, eszközölje ki odafent mielőbb azon szerencsés boldogító helyzetet, hogy az ő trónjában ülő utóda I. Ferencz József is mielőbb fejére tehesse a nemzet nagy örömére azon Szent Koronát, melyet a Római Pápa küldött neki, Magyarország királyának. Ha a társulat a zöld asztalnál bevégzi az évi nagygyűlésén hivatalos ténykedését, a régi jó magyar szokást követve a fehér­asztalnál szokta ezt folytatni s ez alkalommal, midőn majd az előbb említett verse­lőnek odaítélték a jutalmat, hozassák el az addig a múzeumban elhelyezett üveghordócskát és töltsék azt meg jó pecsenye borral, és ürítsék ki üdvpoharukat ugyanoly szent óhajjal, mint 1860 évben Szeged városának már sírban nyugvó emberei tevék, hogy a jó Isten szent áldása kísérje a magyar hazát annak jó ki­rályát, Szeged szülő városunk minden polgárát, úgy annak Dugonics társaságát is. E czélra is adhatnak 300 koronát, ennek kamatából megtöltethetik majd a hor­dócskát. E szerint tehát a Dugonics társaság 800 koronát kap örökségül, azt pedig amit a szegedi könyvtár és múzeum örököl 4000 koronára ha becsülöm, nehezen túloztam. XL A b. e. Oltványi István által alapított és általam bővített Szeged alsóvárosi apácza zárdának hagyományozom és ajándékozom leghívebb és legállandóbb jó barátaimat, ezek pedig nem mások, mint íróasztalom és ingaórám félszázadot túl­haladó hivatalos ténykedésem ideje alatt, Temesvárt, Földeákon és itt Szegeden is ezek voltak mindig mellettem és velem. Megtörtént néha az is, hogy íróasztalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom