A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

GLÜCK Jenő: Az aradi 1848/49-es gyűjtemény és a 13 vértanú emlékezete

A kiegyezés után (1867) sürgetőbbé vált a szomorú események helyszínének megjelölése. Valójában csupán az akasztófák helye jöhetett szóba a várterület zárt volta miatt. A kérdéssel foglalkozó irodalomban kulcsszerepet játszik Barabás Bélának, az ismert politikusnak, 1929-ben közölt visszaemlékezése, amelyben összefoglalta előbbi állításait. Szerinte 1867 augusztusában Aradon országos dalárda találkozót tartottak, amelynek résztvevői a Vesztőhelyet is felkeresték. Ezt megelőzően atyja Barabás Péter asztalosmester és legényei két, 1849 október 6-án, itt szemlélődő vízimolnár útmutatása alapján, az akasztófák helyén egy eperfát ültettek és melléje egy fakeresztet állítottak. E pont maradt évtizedeken keresztül a kivégzések elfogadott színhelye.

38 E kezdeményezéssel egyidőben maradandóbb emlékmű felállítása is napirendre került. Tiszti Lajos aradi újságíró 1867 június 15-én tervet közölt: a 13 vértanú, valamint az 1849 február 8-iki áldozatok emlékének megörökítésére. A meginduló gyűjtés 1871-ig szerény összeget eredményezett, amely október 6-án egy sírkő nagyságú emlék felavatását eredményezte. Újabb erőfeszítések nyomán 1874 október 6-án nagyobb méretű emlékmű felállítását tették lehetővé. Ezt megelőzően nem kis erőfeszítéseket igényelt a bécsi „közös" hadügyminisztérium jóváhagyásának megszerzése, mivel a vár lőtávolságán belül feküdt. Feltételül szabták, hogy a katonai hatóság felhívására bármikor megszüntetik az emlékművet.

39 A következő években mutatkozó gazdasági fellendülés körülményei között felgyorsult közadakozás nyomán, 1880-ban már 63513 forint gyűlt össze, amelyet a Tiszti Lajos vezette bizottság igyekezett jól felhasználni.

40 A munkálatok folyamán kijelölt ponton, a máig álló dombot megemelték és a tetején két négyszetméternyi alapterületet építettek ki. Itt helyezték el a szürke márvány obeliszket a vértanúk nevével. Az obeliszkhez 15 lépcső vezetett fel, a megelőző emlékművet pedig a dombba süllyesztették. A felavatásra 1881 október 6-dikán került sor, mintegy 3000 főnyi tömeg jelenlétében. A szoborbizottság nevében Barabás Béla szónokolt, este pedig a színházban tematikus díszelőadásra került sor.

41 A Vesztőhely jelentősége mind híresebb körben vált ismertté. így például 1885-ben ott járt Ferdinánd Lesseps, a Szuezi-csatorna építője, Francois Coppee költő, Leo Delibes és Jules Massenet zeneszerzők, a rehabilitált Dreyfuss és mások. Ugyanebben az időszakban és gyűjtésből származó anyagi forrásból állították fel a „Búsuló Arad" nevet viselő márvány emlékművet, amely egy női alakot ábrázol, aki az 1849 február 8-iki áldozatokat siratja. Az Otemetőben felállított emlékmű az utcai harcok áldozatai közös sírjának pusztulása miatt 1925-ben, az aradi kultúrpalotába került (ma múzeum).

42 38 BARABÁS Béla: Emlékirataim. Arad, 1929. 39 PINTÉR Lajos: 124-126; GLÜCK Jenő: Tizenhárom aradi vértanú emlékezete. Egy hagyomány története. Szeged, 1998. október 28-29. 40 Alföld 1880 X. 7, 8. 41 Uo. 1881 X. 7. 42 Erdélyi Hírlap 1925. V. 5.