A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Gáspárné Zauner Éva: Vinkler László önarcképei

"Wirklich ist, was wirkt" - mondja CG. Jung. (Az a valódi, ami hat.) Ebben az értelemben Kerényi művének "valódisága" sokszorosan bizonyított. Sokan támadták Vinklert túlzott görögség rajongásáért és spekulativ "eltolódásáért". Akik csendes tavaszokon, izzó nyarakon és végetérni nem akaró szelid őszökön bolyongtak az alföldi tájon, a korán elnéptelenedő, csöndes szegedi utcákon, azok hamarosan ráéreznek a mediterrán világ kissé észak-keletre csúszott hangulataira. Nem volt idegen Vinklertől már genetikailag sem ez a világ, apját sokat kínozták egy távoli őse miatt. Még kevésbé volt idegen a görög és az olasz kultúra Vinklertől, a hajdani római ösztöndíjastól, Taormina elmélyedt szemlélőjétől. Mindvégig a "szőke Tisza" fényreflexei között élt, a toleráns, a gyengéden katolikus várost soha el nem hagyta. Énképe harmonikusan azonosult az európai kultúrát dajkáló déli földekkel, de megtalálta a vele összecsengő élményeket a szegedi nagytájon is. így lehetett egyszerre barátja a hires mitosz-kutatónak és a szegedi népet és szülőföldet hűséges szerelemben szolgáló Bálint Sándornak is. Nem volt idegen tőle Sík Sándor szélesre tárt katolicizmusa sem, de Baróti és Szent Györgyi szabadéivűsége, franciás- amerikai sziporkázása sem. Mindez bennerezeg a sokkal később fogant "Tápai menyasszony" című remekében is: A Nap és a Hold nászát ünnepelő templomtorony, a szegényszagú szobába elhurcolt leányka, mint alföldi Persephone és a menyasszony mögött kötőféken vezetett fehér ló, a legősibb és a közelmúltig érintetlen emberállományú magyar falu, Tápé folyamatosságának ősképe. Sámánizmus és görög mitológia, katolicizmus és pogány ritusok, kemény realitások és az álmok szövete, a pazar virágcsokor és sanyarú szegénység összeálmodott képemindez merjük állítani, hogy Vinkler személyiségének is képe, olyan énkép, ami nem tükröződött önarcképein, de szorosan ehhez a kérdéshez tartozik. Vinkler László énképének legigazibb, leghitelesebb rétege, valódi én-azonossága, belső mivoltával, "

Selbst"-jével való kongruenciája ez a tudás-ábránd és álomélmény volt. Van-e jogunk egy művész művészi hitvallásának valódiságát, jellemének szilárdságát, eszmei hűségét és következetességét számonkérni minden korszakában és minden művében? Mindenesetre tény, hogy Vinkler László 1945 és 1956 között csupán egyetlen önarcképet festett. Ez a korszak volt származási családja fenyegettségének, nagytekintélyű apja halálának, első házasságának és tragikus szem-balesetének a korszaka. 1944. nyarán elsötétített szobában ült a déli verőfényben, szemén kötéssel, felesége első fiukat várta, az ország pedig a kikerülhetetlen, rettegett és kívánt végzetét sejtette. A festőnek felolvastak a barátai ő pedig Európa sorsáról elmélkedett és gondolatait diktálta Thomas Mann "Varázshegy-"ének a hatására. Páratlan lelkiereje volt, s míg a hozzá közelállók festői karrierjét féltették, ő az eszmék és látomások világában bolyongott félig vakon, hosszú szakállt növesztve a végzet elszánt tiszteletében. Aztán késő őszön újjászületett fiával együtt s elkezdett újra festeni. A maga és családja egzisztenciájáért harcolt, kínos bérmunkát vállalt: szegedi családok elpusztult tagjait festette fénykép után- keserves kenyér volt. Régi barátja, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja, Baróti Dezső révén állást kapott és az újjászervezett Tanárképző Főiskolának a rajztanszékén helyezkedett el. Belépett a "Párt-"ba, tanulmányozni kezdte a marxizmus elméletét, sőt szeniináriumi előadó lett. Válása után két családot kellett eltartania és az felvállalt kötelezettséget nem tudta cinikusan teljesíteni. Megpróbált és akart hinni az újszerűnek tűnő eszmékben és az új társadalmi rendben, mint ebben az, időben oly sokan mások. Marxistának, materialistának vallotta magát és varázsos hajlékonyságú ecsetje követte a pártkívánalmakat. Realista képeket 325