A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Gáspárné Zauner Éva: Vinkler László önarcképei

materialistának vallotta magát. Néha önmagát kárhoztató, vádló kijelentéseket tett, sürgette egyértelmű stílusának kialakulását. Többféle modorban festett képeinek bemutatásakor keserűen kifakadt: "Egy igazi művész nem fest ennyiféleképpen. A nagyok félreismerhetetlenek. " Lassan, kerülő utakon ismerte föl, hogy a "nagyok" félreismerhetetlensége későbbi korok meglátása, aminthogy távolból minden hegy kékes szűínűnek látszik s csak az óriás havasok emelkednek ki fénylő csúcsaikkal. Valamivel későbben készült több műértő által "kubisztikus"-nak nevezett vagy inkább "konstruktivista" önarcképe. Színeit talán a "Színes Etna" emléke ihlette. Az arcon a sárgás sziklák és a kékes tenger reflexei, az összeszorított száj a fenyegetettség előérzetével szemléli önmagát. Megint a balkézben az eset, szokatlan mozdulattal int a válla felé, mig a jobb kézből csak az elszántan markoló hüvelykujj látható, amint a palettát tartja. Háttérben műtermének a képei, az önarcképek régi festők hagyománya szerint. A fehér köpeny ráncai, mint a vulkán havat őrző vonulatai, plaszticitásuk nem valószerű, akárcsak az arccsontok és az ujjak merev vonalai sem. És a szemek a markánsívű szemöldök alatt? Másképpen elszántak, mint a római képen, az önlegyőzés és a munka vállalása olvasható ki belőlük. Még nem tudta, hogy utolszor festette meg szemét sugárzó nyíltsággal, egy évvel később érte a végzetes baleset, aminek a során egyik szemét kiszúrta egy lépcsőházi vasvirág. A 40-es években érte későbbi munkásságát is befolyásoló élménye Kerényi Károly személyében. A már akkor Európa-szerte ismert klasszika filológus és mítoszkutató professzor Szegedre kerülését eleinte gyarmati száműzetésnek tartotta, de hamarosan kialakult Vinkler László műtermében az a kör, amelyre mély hatást tudott gyakorolni. Vinklerrel életre szóló igazi szellemi barátságot kötött. A művész több beszédes szépségű portrét készített róla, miközben néhányadmagunkkal szellemes beszélgetéseket folytatott. Vinklerrel éjszakába nyúlóan vitatkoztak, elmélkedtek a művészet és az élet kérdéseiről. Kerényi kitágította és más mederbe terelte Vinkler addigi szemléletét, a szó széles értelmében "homo religiosus" (Spranger) professzor és a "homo artisticus" festő kifogyhatatlan volt a témákban és az elméleti konstrukciók alkotásában. Kerényi munkásságában nem mutatható ki Vinkler közvetlen hatása. A professzor akkor 44 éves volt és második családjával költözött le Szegedre. Az egyetemen az egyik legnagyobb teremben tartotta előadásait, amelyekben irodalomtörténet, művészettörténet, archeológia, mitosz-kutatás és vallásbölcselet egyesült olyan csodálatos szövetté, .hogy előadásával mindenkit lenyűgözött. Kisebb szobában tartotta szemináriumi megbeszéléseit és ezeken olyan közvetlen volt, mint egy rokon. Feledhetetlen interpretációja Rilke 9. Duinói elégiájáról, ezen professzortársai közül Sik Sándor és az akkor még privátdocens Baróti Dezső is résztvett, a Vinkler-társaság többi tagján kivül. Adott Kerényi, "manibus plenis" adott a tudós és mi örömmel, elragadtatással fogadtuk. Adományaiból legtöbbet festő barátja őrzött meg. Barátságukból eredeztethető az antik mítoszokkal és tragédiákkal népes későbbi képeinek sorozata: a tragikus-súlyos évek Oidipusz-témája, a szerelmi rezdüléseket és mediterrán táj- élményeket el- és leleplező "Európa elrablása", szellemi megaláztatását szublimáló "Prokrusztész mester anatómiája" sorozat festményei és grafikái. Kerényi tudományos teljesítménye bizonyára nem marad hatástalan és ismeretelen a későbbi kutató nemzedékek tudatában, a festő életműve pedig egy páratlan barátság és congeniális ráhatás dokumentuma. 324