A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Gáspárné Zauner Éva: Vinkler László önarcképei

miatt elsötétített lépcsőház áldozata lesz. Baróti üggyel-bajjal kerül ki felesége segítségével a gyűjtőtáborból, jómagam pedig elindulok a kínos vándorúton a bizonytalanba. Élveztük a pillanat emelkedettségét s a trójai háborút "archetipikus" eseményként véstük emlékezetünkbe. Vinkler későbbi művészetében állandóan visszatérő témája lett a trójai háború. "A trójai faló" című szürrealista képét Szeged első bombázásakor festette, hasonló című művét 25 évvel később, majd további esztendők után kisebbik fiá tragédiájának előérzeteként értelmezte egy négyszemközti beszélgetésben. A háttér-élmények ismerete nélkülözhetetlen az önarcképek értelmezésénél, az életadatok alapos elemzése valószínűsíti a legbensőbb én-kép kivetülését ezekben. Amikor ezt leszögezzük, óvakodni kell attól a könnyelmű ítélettől, hogy az önarcképeket egyedül és biztonságosan eredeztethetjük az életrajzból, vagy a művész spontán szóbeli, vagy írásbeli megnyilvánulásából, még kevésbé tekinthetjük az ön-portrét azonosnak az én-képpel. Az én-kép és az önarckép összefüggésének szövevényes kérdésében talán segíthetnek a kezdetleges rajzkészséggel, naiv őszinteséggel készült gyermekrajzok. Éveken át gyűjtöttem adott témákra és spontán módon készült gyermekrajzokat. Ennél a gyűjtőmunkánál megkönnyítette az értelmezést az a körülmény, hogy a gyerekek életkörülményeiről, családi helyzetéről, iskolai és más élményeikről bőséges információk álltak rendelkezésemre. így aktuális én-képük - amit természetesen szívszorító módon meghatározott az iskola, a szülők és a nevelők értékítélete - szinte leolvasható volt a rajzokról. Például: az osztály "réme", 8 éves fiú, aki meglepően jó rajzkészséggel rendelkezett, elkészülte után vörössel átmázolta önarcképét, majd ceruzával átdöfte - mintegy szimbolikus öngyilkosságot követve el. Ez a gyerek átvette a felnőttek és a társak megvetését s ilyen módon fejezte ki azonosulását ítéletükkel. Virtuóz rajztudású művésznél az összefüggések sokkal bonyolultabbak, de a tendencia hasonló pszichés mechanizmusokon alapul. Vinkler László önarcképeinek sorozatáról is leolvasható a kezdeti azonosulás, majd a hol las^ú, hol robbanásszerű elszakadás a családi és társadalmi elvárásoktól. Utolsó módszertani kérdésünk, hogy az időrendiség, vagy a stilus rokonsága legyene vezérfonalunk? Engedtessék meg ebben a dologban az enyhén következetlen eklekticizmus az énkép változásainak, búvópatakszerű el- és előtünésének a felvillantásában. A művészettörténeti szemlélődéshez alkalmazkodva megállapíthatjuk, hogy Vinkler csak egészen fiatal korában és főleg freskóin készített asszisztencia-képeket. A hajdani szegedi Szent Imre kollégiumban az egyik fiatal, barna csuhás szerzetesnek Szent Gellért kíséretében saját arcvonásait kölcsönözte, s a hajdani belvárosi elemi iskola (ma kibernetikai kutató intézet) lépcsőházi fordulójában készült freskón - amit ingyen és puszta gyakorlatképpen festett - szintén felismerhető a művész, amint a szegedi tudósok társaságától kissé távol latin feliratú tekercset tart "Ez itt a Parnasszus" szöveggel. Csoportos képen is kizárólag fiatal korában ábrázolta magát szüleivel és testvéreivel. A nagyméretű olajképen az előtérben kissé gondterhelten ül az ügyvéd-apa, miközben magához vonja a család egyetlen leánykáját. Az anya utánozhatatlan kedves mozdulattal kínálja férjének a kávét. Későbbi kémia-professzor bátyja merev tartásban néz előre, mig a művész maga kissé távolabb, nyitott köpennyel, laza tartásban csodálkozik. Stílusában ez a kép Vinjder második akadémiai mesterének, Glatz Oszkárnak a hatását érzékelteti, őszinteségét a nyári délután hangulatához illő világos, kellemes szinek igazolják. 321