Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

1692-ben, amikor az evangélikusok jogaikat visszanyerték a városban.

18 Teológiai művei és versei ismeretesek.

19 Szinnyei említi még István nevét, aki az előbbieknek kortársa, de a rokoni fokozatot nem ismerjük. Ő is orvos, teológus.

20 Külön kell szólni Parschitius Kristófról, mert a család valamennyi ismert tagja közül az ő munkássága a legjelentősebb és számunkra a legfontosabb.

21 1643 körül született Rózsahegyen, és az ottani iskola elvégzése után került a rostocki, majd a wittenbergi egyetemre 1666-ban. Hazatérte után bátyja híres körmöczi iskolájában tanított, azután 1670-ben a Selmecbányái iskola konrektorának hívták meg. 1673-ban a kormányzat ezt is bezáratta, Parschitiust száműzték. Hamarosan visszatért, de nem taníthatott. Amikor 1682-ben Selmec is a kurucok kezére került, újra megindult az iskola, és Parschitius ekkor már mint rektor irányította a tanítást. A Thököly—fölkelés bukása után az evangélikusok a katolikusokkal megegyeztek, és így az iskolát nem kellett bezárni. 1687-ben összeült Pozsonyban az országgyűlés, hogy a török uralom megszűnése után egyesült országok sorsáról, berendezkedéséről döntsön. Parschitius Kristóf is elment Pozsonyba, hogy az ottani eseményeket megtekintse és azért, hogy Lipót császárhoz írt dicsőítő verseivel, anagrammákkal nemességet szerrezzen magának. Pontosan nem ismerjük, hogy mi történt, az tény, hogy az 1680-as évek végétől már odaírja neve mellé : magyar nemes, ami arra utal, hogy célját elérte. Viszont eddig nem ismert okokból, távollétében egyháza elcsapta Őt hivatalából. Egyes források tudni vélik, hogy azért, mert engedély nélkül ment Pozsonyba, mások szerint azért, mert túl sokáig maradt el. Az kétségtelen, hogy a korabeli források semmi igazságtalanságot vagy jogtalanságot nem emlegetnek. Nem tudjuk azt sem, vajon nem az ortodox evangélikusok és pietista nézetek közti ellentétnek egy korai megjelenése (esetleg gyanúja) áll-e az ügy mögött. Bizonyos viszont az, hogy egyháza kivetette soraiból, helyzete megrendült. Parschitius ekkor mélyen elkeseredve Wittenbergbe ment és 1713-ban bekövetkezett haláláig — tudomásunk szerint — ott is maradt. A már elmondottak ismeretében el lehet képzelni, mit érezhetett a szűkebb pátriából kitaszított igazgató. A sikeresen indult pálya így egyszere — úgy tűnt — derékba tört. Wittenbergben Parschitius magát vallási üldözöttként tüntette föl, és a sérelem megrendítő hatására utal az is, hogy élete végéig úgy írásban mint levelezésében neve után mindig hozzátette: „Krisztus magyar száműzött je. " A szülőföldtől távol egyre jobban a magyar ügyek felé fordult, és ennek eredményeként született meg az a két fontos műve, ami őt számunkra jelentőssé teszi. Az egyik, az 1702-ben nyomtatásban is megjelent magyar királyok életrajza,

22 a 18 Uo. pp. 38—41. 19 Vö. SZINNYEI X. pp. 413—414,. illetve HLATKY J.—

SCHRÖDER К.: A körmöcbányai középiskolatörténete a XVI. századtól a jelenkorig. Bp. 1895. p. 73. 20 SZINNYEI X. pp. 415—416. 21 Életrajzának összeállításához az alábbi munkákat használtuk: JÖCHER: Allgemeines Gelehrten Lexicon. Leipzig, 1751. HORÁNYI Elek: Memoria Hungarorum. Bécs, 1775—1777. III. kötet pp. 38—40. RIBINI János : Memorabilia ecclesiae Augustanae confessionis in Regno Hungáriáé. Pozsony, 1787—1789. II. kötet, pp. 137—140. BARTHOLOMAEIDES, J.L.: Memoriae Ungarorum Pest, 1817. II. kötet, p. 226. SZINNYEI X. pp. 413—420. ZOVÁNYI, im. p. 458. Munkásságára a tanulmányban még bővebben kitérünk. Továbbá BREZNYIK János : A Selmecbányái ágosta hitvallású evangélikus egyház és liceum története. 2—3. füzet. Selmecbánya, 1889. p. 98. pp 120—125; 198—200. 22 Tabella Hungáriáé, Ducum et Regum Christianorum in qua eorum ortus et occasus regnorum accessiones et avulsiones, provinciarum incrementa et décrémenta, bella domestica et extranea cum varia vicissitudine temporum, brevi penicillo delineantur per Christophorum Parschitium, Wittenberg, 1702. RMK. III 4374. Jellemző, hogy a könyv címlapján személyével kapcsolatban a szerző megjegyzi: „...per С Parschitium, antea scholae Schemmciensis rectorem: nunc per decennim extorrem anno 1702." 117