Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

ber György városbírónak Széchenyi Istvánhoz írt leveléből (1846), hogy a városi földek holdját 8 évre méltányos áron 5—15 forintért szokták bérbeadni, de a bérlő kökötelezettséget vállal holdanként 10 köbméter tiszai töltés felhordására.

28 1855-ben ismét árvíz fenyegette a Várost. Kétségbeesett mindenki. A szemtanú Jókai Mór novellisztikus, egyébként hiteles előadásából

29 eleven kép bontakozik a védekezésről előttünk. Elmondja, hogy egy egyszerű férfi kezdett a szegedi néphez szólni: „Szeged lakosai, mit jajgattok? Hát nincs Szeged városában ötvenezer ember, ötvenezer embernek százezer keze? Százezer kéz nem elég-e arra, hogy megmentsen bennünket? Isten a mi kedvünkért csodákat mai nap nem teszen, de ha mi teszünk, ő is majd megsegít. Mai nap a vizek nem állanak meg, mint a falak, miként Mózes idejében a Vörös tenger, de ha mi megállítjuk, bizony megállanak... Minden kézbe odaülik most az ásó-kapa. Nem szólnak meg érte sem urat, sem szegényt, ha dolgozni látják. Egy perc imádkozni, a többi dolgozni! Segíts Uram Isten! Csakugyan százával, ezerével, utóbb tízezerével jöttek a víz ellen urak és szegények, úri leányok. Nem szégyellék a munkát és nem untak bele. Jöttek a tisztviselők, tudósok, tanult emberek: kimérték, kiszabták a munkálatokat. Jöttek a papok, lelkipásztorok, a tanítók növendékeik élén, lobogó zászlóikkal. A céhek minden munkabíró tagjaikkal, a gazdagok szekereikkel, a szegények ásóikkal, kosaraikkal. Elkezdtek ásni, faragni, tölteni. Itt rőzsekötegeket kötöttek, amott fenyőszálakat faragtak. A lelkesült lakosok leszedték házaik tetőzetét, azokból adták a gerendákat a töltések cölöpéihez. Nem volt semmi drága, semmi megpanaszolt. Közrebocsátá mindenki vagyonát, erejét, lelkesülését. Honn ezalatt nyitva volt minden tárház, éléskamra, pince. Sürgő gazdasszonyok sütöttek-főztek ott szorgalmas munkások számára. Folyt a munka éjjel és nappal, bámulatos erővel, kitartással. Éjjel és nappal hangzott a karóverő sulykok zuhogása, a szekerek csörömpölése. Nem volt pihenő óra. Ha egy csoport kifáradt, a másik ott várta, egy ásó, egy talyiga sem volt heverőben." Az árvízveszélyt sikerült elhárítani. Az 1876 tavaszán lefolyt védekezést Borostyám Nándor

30 így jellemzi: „Két hete immár, hogy Szeged körül és alatt olyan ádáz ütközet tart, mely nagyszerűségre nézve ritkítja párját... Az ellenfelek, kik enagy harcot vívják: a Tisza és Szeged városának 70 ezer lakosa... Az egész város táborrá változott. A percsorai védtöltéseken, a jobb és bal part mentén, a város alatt, s a Tápétól Röszkéig terjedő hosszú védvonalon ezer meg ezer ember dolgozott és dolgozik. Cseng az ásó, nyikorog a talyigakerék és egyre erősbül a gát ráhordott földdel és bevert karókkal..." Herman Ottó beszámolója színesebb.

31 Elmondja, hogy az alföldi vasút (Nagyvárad—Szeged-Rókus—Szabadka) töltését, a percsorai gát belső védővonalát kellett megerősíteni. A munkát nyolc nap alatt végezte a szegedi polgárság osztálykülönbség nélkül nyolc mérföld hosszúságban. Ez 50 ezer napszámnak felelt meg. Ugyanilyen feladatot teljesített a marostői és vedresházi töltések megerősítésével is. Ezzel együtt tizennégy mérföldön történt a védekezés. „Összesen véve körülbelül 100 ezer ingyen munkanap, 100 ezer forint készpénz, félmilliónyi karó, 40 ezer forintnyi egyéb faanyag, a nád-, rőzse-, gyékénykötegek megszámlálhatatlan mennyisége. Több ezer 28 Bártfai Szabó L; Adatok gróf Széchenyi István és kora történetéhez. II. Budapest 1943, 521. 29 Jókai M., Szeged vésznapjai. VU. 1855, 257. 30 Borostyám N.. A szegedi ütközet. VU. 1876, 14. sz. 31 Herman О., A szegedi „nagynapok". Az iparkiállítás alkalmából. VU. 1876, 579. 347