Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Máshol szólunk a Tálasné-kápolna romantikus történetéről. A mai Ásotthalom nem erdősített, jelentős része a múlt század második felében még járás volt, jószág legelt rajta. Örökföldek, högyek alig akadtak. A múlt század végén keletkező ásotthalmi bérföldes tanyavilág jellegzetes települési formája a tanyasor. Ilyenek: Tüsöksor, Nyögisor, Kutyabontsor, Kissor, Cziroksor, Csehósor, Mityóksor, Pappsor, Szűcssor, Vérsor, Balogsor, Irodasor, amelyek egyenes dűlőutak mentén, szinte utcaszerűen következnek egymásután. Legnagyobb részük családnévi eredetű, de egy-két tréfás rögtönzés is akad közöttük. É terület benépesedése aránylag későn és városi bérföldeken történt. Mérnöki, tehát racionális megfontolások nyomán, a célszerű közlekedés érdekében alakult ki ez az alaprajzi kép, amely csak az utóbbi évtizedekben, a régi tanyatelkek megosztásával és új házak építésével bomlott kissé meg. A települések szabályos rendje, így tehát követte a belső tanyák lazább, kötetlenebb formáit, individuális hagyományait : osztozkodás után mindenki a maga birtokrészére épített. A földrajzi neveket Inczefi Géza gyűjtötte össze 22 . Ásotthalom népe túlnyomóan alsóvárosi eredetű, amely azonban nem közvetlenül, hanem mintegy három nemzedék folytonos tanyai migrációja során települt ide. Erről máshol bővebben is szólunk. A törzsökös családokat az ásotthalmi római katolikus egyház anyakönyve nyomán soroljuk itt föl: Ábrahám, Ábrahám-Fúrús, Apró, Árokszállási, Babarczi, Bacsó, Bálint, Báló, Balogh, Bán, Bánóczki, Bénák, Berkó, Berta, Bíró, Bite, Bodó, Borbás, Bozóki, Bozsó, Barcsok, Czöndör (bunyevác eredetű: Szkenderovics), Csányi, Császár, Cséhók, Csillag, Csipak, Csiszár, Csordás, Csóré, Csöke, Csúcs, Daka, Deák, Dobák (Horgos), Dobó, Dóczi, Dohány, Dörmő, Dudás (Dorozsma), Dücső, Eleven (Bácska), Eke, Engi, Ézsiás (Dorozsma), Farkas-Csamangó, Fátyol (Vásárhely), Fehér, Fekete, Fodor, Fogas, Födi, Frank, Gajdács, Galgóczi, Gardi, Gábor, Gárgyán, Géra, Gérgus, Granyák, Guczi, Halász, Herédi (Horgos), Hebők, Hegedűs, Hevesi, Hódi, Horváth, Huszta, Ilia (Tápé), Illés, Ilovai, Jaksa, Jakus, Jójárt, Juhász, Kalmár, Katona, Kazi, Kádár, Kása, Kátai, Kiri, Kisguczi, Kismarton, Kispál, Kispétör, Kocsis, Komócsin, Kószó, Kothencz, Körmöczi, Labaj, Ladányi, Lakatos, Lasancz, Lázár, Lovászi, Makra, Malatinszki, Mása, Mányi, Márki, Míg, Mityók (Békés), Módra, Mojzes, Mucsi, Muskó, Nacsa, Nagygyörgy, Némöth, Négyökrű, Nyári, Ónozó, Ótott-Kovács, Ördögh, Papdi, Paplógó, Pónusz, Pipicz, Puskás, Rácz, Rieger, Rutai (Dunántúl), Rúzsa, Savanya, Sáfár, Sánta, Sári, Sárkány, Sebők, Selymes, Simon, Simhercz, Sípos, Sója, Sós, Sutús, Süveg, Szabó-Bózsó, Szabó-Doktor, Szabó-Galiba, Szalma, Szegedi, Szekeres, Szécsi, Szél, Szélpál, Szögi, Szöröncsés, Szűcs, Tanács, Tapodi (Dorozsma), Tikviczki (Szabadka), Tombácz, Tóth, Tömösvári, Túrú, Urbán, Ürge, Vajas, Vass, Vásárhelyi, Vecsörnyés, Vétró, Vér, Víg, Vince, Visnyei, VolfordSátány, Vőneki, Zimány, Zombori, Zsömlye. A nagyapák, dédapák, még keservesen küszködő bérföldes magyarok voltak, amint Kutasi Ödön tanyai néptanító róluk szóló novellás kötetében nevezi őket. Egyik részük, éppen a legszegényebbje viszont ingenös embör volt. Az emberek kifundálták — írja 23 a szemtanú Tömörkény—, hogy ahol vége a tanyavilágnak és pusztaság kezdődik, erdőt kell ültetni. „Úgy de — idézzük szó szerint — volt már ott erdő, azonban nem rendes, hanem csak úgy össze-vissza nőve és nem álltak katonás sorokban a fák. Nem is ültette azokat senki, valaha régen egy magot vitt oda a szél, vagy ép szálló madár is kiejthette a csőréből, mikor kicsinyeinek vitte volna : elég az avval, a mag megfogamzott, felnőtt és úgy támadt a nyomán az erdő magától. De hát hiába, nem az, amilyen kellene; így határozták, hogy kiforgatják. Hirdetést adtak közre, hogy jöjjenek az emberek éhez a munkához és egészen újfajta árakat szabtak hozzá. Az erdőből vállalhat mindenki akkora földet, amennyiről gondolja, hogy bír vele. Azon a földön tartozik kiirtani az erdőt, de egészen alapjában. Nemcsak hogy éppen kidönteni a fát, hanem kiszedni a földből a tönköt, a mély 22 Inczefi G., Szeged környékének földrajzi nevei. 23 Tömörkény I., Vizenjárók 158; Ért. 1904. 310. 148
