Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

a célszerű közlekedés érdekében alakult ki ez a kép, amely csak az utóbbi évtizedekben, a régi tanyatelkek megosztásával és új házak építésével bomlott kissé meg. A települések szabályos rendje így követte a belső tanyák lazább formáit: osztozkodás után mindenki a maga földjére épített. Ásotthalom homokján szolok, högyek a múlt század derekén még csak a Madarászta körüli örökföldsávon keletkeznek. Ezek voltaképpen még szorosan összefüggenek a nagyszéksósi tanyásodás és szőlőkultúra kibontakozásával. Közigazgatási véletlen, hogy Ásotthalomhoz, az egykori ásotthalmi kapitánysághoz tartoznak. Ásotthalom, Mórahalom, Csórva városi földjeit jelentós számmal a belső, ősibb szőlővidékek (Domaszék, Nagyszéksós, Zákány) fiatalabb nemzedéke szállja meg, és magával hozza ide, a mostohább körülmények közé is, a maga termelési tapasztalatait. Felhasználja természetesen azokat a modern ismereteket is, amelyek a Horgos-királyhalmi, öttömösi és pusztamérgesi úrikézben lévő, kietlen homokbuckák betelepítéséből adódnak. Ezeket egy nagykapitalista vállalkozó, Ormódi Béla (1832— 1917) parcellázta, és egy kitűnő, sajnos teljesen elfelejtett, Mathiász Jánoshoz fogható szőlészeti szakember, Zauner Richárd állandó ellenőrzésével irányította. E folyamat elemzése itt azonban messzire vezetne benünket. 1840. Béróhögy (a múlt század elején nevezetes szegedi polgárcsalád), Gácsérhögy (híres szappanfőző család), Lovászihögy, Velezhögy (régi, de nem föltétlenül szegedi családnév). 1855. Farkashögy. 1919. Libihögy, Ludashögy. 1957. Öreghögy, Ürgehögy. 1960. Némethögy. Ismeretlen fekvésű, de régi iratokban előforduló, leginkább az egykori alsóvárosi pusztán elterülő hegyek: 1802. Dobaihögy, Godahögy. 1803. Kocza Gáspár hegye. 1815. Lénahögy (nyilván a Heléna szerbes becézője). 1823. Káposztahögy. 1835. Dóró Mihály högye. 1836. Bödőhögy. 1844. Littasihögy (névadója a „fenyítőház" néven emlegetett várbörtön egykori igazgatója). 1861. Juhászhögy. A fölsővárosi puszta, a későbbi Fölsőtanya benépesedése lassabban indul meg. Ennek legfőbb oka nyilván az, hogy Felsőváros lakossága elsősorban iparból, vízi és szárazföldi közlekedésből, halászatból, vízimolnárságból élt, a mezőgazdaság sohasem volt főfoglalkozása. A legelők, járások feltörése későbben indul meg, és tanyásodás általában külterjesebb marad, mint Alsótanyán. Felsőtanyára a nagyobb birtokegységek voltak jellemzők, a gazdálkodásnak is volt valami üzemi vonása, úri, polgári, „kulákos" jellege. Ezt elősegíti a rajta áthaladó vasúti fővonal is, amely lehetővé teszi a szélesebb látókörű üzemi politikát is. Ez különösen a jószágtartás minőségi színvonalán látszott meg. Az ősi pesti országúton a vasút mellett még sokáig folyik a széksószállítás, káposztaértékesítés is. A vasút magyarázza az ún. úribirtokosok szőlőtelepítéseit, a homoki borkultúra nagy konjunktúrájának kihasználását is. Mindezekről azonban itt bővebben nem lehet szólanunk. Szatymaz török, esetleg kun eredetű szó, éspedig családnév, amely pásztorkodásra, középkori szálláshelyre utal. Csak 1670-ben bukkan föl helynév gyanánt. Szatymazzal közvetlenül határos és vele szorosan összefügg Őszeszék határrész is, amelynek névadója a kihalt Ősze-család. Szálláshelyének első említése 1722. Ősze széke. Székes legelőin túlnyomóan birkatartás és széksósöprés folyt egészen századunkig. Voltaképpen Őszeszék a felsőtanyai szőlőkultúra szülőföldje, innen sugárzik át Szatymazra, Balástyára. 122