Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)
a bronzból készült „Fürdőző lány" (1909) és a „Táncoló lány" (1914) szobra, valamint a munka pathoszát sugalló „Pályaépítők" с kompozíciója (1952). Végezetül megemlítést érdemel, hogy a szegedi Pantheon számára ő készített domborművet: Eötvös Józsefről, Korányi Frigyesről, Trefort Ágostonról. Szegeden, a Petri család birtokában van — többek közt — „Leány korsóval" с szobra (1937). 23 Juhász Gyulát ábrázoló gipsz-portréjának (1947) egyike a Móra Ferenc Múzeum tulajdona lett. A már szóba került Pantheon, mely 1930-ban Nemzeti Emlékcsarnokká lett nyilvánítva, Rerrich Béla és Kertész K. Róbert tervei szerint jött létre. Az ide került szobrok a húszas-harmincas évek fordulójától — nagyrészt Klebesberg Kunó kultuszminiszter ajándékaként és a város megrendelései folytán jutottak a Pantheonba. À gyűjtemény alapját Stróbl Alajos (1856—1926) hagyatékából megvásárolt portrék képezték, melyek: Arany János, Jókai Mór, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Ferenczy István, Izsó Miklós, Lotz Károly, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Schulek Frigyes és Deák Ferenc arcmásait akadémikus-impresszionista módon, egyegy mellszoborban örökítették meg. Stróbl mellett, a „római iskola" köréhez számító Ohmann Bélától (1890—) találunk itt több neoklasszicista jellegű alkotást: Mátyás király, Körösi Csorna Sándor, Feszi Frigyes, Ozorai Pipó, Temesvári Pelbárt, valamint Clark Ádám változatos anyagú, főleg magas domborműként megoldott emlékműveit. A Pantheon szobor-együttesének elképzeléséről vallva mondja Rerrich Béla, hogy „...az architektúra eszközeivel, az érdeklődést felkeltő eszmekapcsolatokkal, a lelki tartalom érzékeltetésével igyekeztem — a művészekkel karöltve — olyan kompozíciók elérésére, amelyek távol attól, hogy az illusztráció hatásával megelégednének, a megörökítendő nemzeti nagyság életrajzának főbb vonásait is megadják." 24 A Pantheonban szereplő igen sok művész közül : Berán Lajos (Mikes Kelemen), Bory Jenő (Szalay László, Toldy Ferenc, Horváth Mihály), Czélkuti Züllich Rudolf (Berzsenyi Dániel), Damkó József (Stróbl Alajos), Ferenczy István (Virág Benedek), Füredi Rikárd (Ipolyi Arnold), Huszár Adolf (Báthory István), Istók János (Brassai Sámuel), Izsó Miklós (Eötvös József), Kisfaludi Stróbl Zsigmond (Benczúr Gyula, Nagy Lajos király), Körmendi Frim Jenő (Eötvös Lóránd, Jedlik Ányos), Kövesházi Petri Lajos: Károlyi Lajos. 1915. bronz. MNG. 23 Szeged szobrai. Leány korsóval. Repróval. Délm. 1970. jan. 25. 24 Varga József: A Szegedi Dóm-tér (kézirat, 1972.); Lásd még: Tonelli Sándor: Klebesbergszobrai. Délm. 1929. dec. 13.; G. D.; Nem „papi beavatkozás" késlelteti a kultuszminiszter ajándékszobrainak felállítását? Szegedi Szemle, 1931. 13. sz; A szegedi szobrok. Délm. 1942. aug. 14.; Szeged szobrai. Délm. 1944. áprl. 15. 158