Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)
Alkotásaik megtalálhatók a magyar közgyűjteményekben is. A Vagh-Weinmann fivéreket helyi művészettörténeti szempontból is számon kell tartanunk. 1928-ban Szegeden kiállítást rendeztek, 97 továbbá Móra Ferenccel és Juhász Gyulával barátságban állottak, akikről Maurice VaghWeinmann 1926-ban történt szegedi tartózkodása alkalmával, egy-egy jellemző portrét festett. Ezeket a tőle és Nándor fivérétől való tájképekkel együtt a Móra Ferenc Múzeum őrzi. A több mint négy évtizede Franciaországba szakadt és ott neves mesterekké lett Vagh-Weinmann testvérek szeretettel gondolnak vissza a Tisza-parti városban töltött fiatalkori éveikre. Jól tükröződött ez 1968 őszén tett szegedi látogatásukból, és Maurice Vagh-Weinmann Tiszatáj-ban közzétett visszaemlékező meleg soraiból is. 98 Az idős festők úgy nyilatkoztak, hogy városunkban érezték igazán, hogy oly hosszú idő után hazatértek Magyarországra. Szegedhez való töretlen ragaszkodásuk abban is kifejezést nyert, hogy 1969 áprilisában nagy kiállítást rendeztek a Móra Ferenc Múzeum képtárában, 99 és egy-egy festményüket a helyi közgyűjteménynek ajándékozták. Maurice Vagh-Weinmann : Önarckép. 1965. o. v. 65x53 cm. MFM „Ha figyelembe vesszük az 1945 óta eltelt időszak bármely szakaszában a szocialista hagyomány vagy általában a művészi örökség szerepének változásait — írja Aradi Nóra — ugyanahhoz a periodizációhoz jutunk, mintha a kultúrpolitika alakulását vagy az alkotások egymásutánját elemeznénk. A szűkebb szakaszok — a felszabadulást követő néhány év a fordulat időszakáig, az ötvenes évek elejének dogmatizmusa, az ezt követő néhány esztendős visszahatás, az 1957 óta tartó, távolról sem egységes jelenlegi időszak — világosan elkülönülő vonásokkal is rendelkeznek, főként kultúrpolitikai intencióikban. Folyamatosabbnak és egységesebbnek tűnik viszont az összkép, ha különböző periódusoknak a maguk idejében is legtöbb visszhangot kiváltó alkotásait vesszük számba." 100 A szegedi művészet belső fejlődésére és ellentmondásaira is érvényes megállapítások ezek. Éppen ezért jártunk el úgy, hogy a legjelentékenyebb Szegeden élő és Szegedhez kötődő művészekről igyekeztünk nagyobb nyomatékkal szólani. 98 Szelest Zoltán: A Vagh-Weimann festőcsalád Szegeden. Tiszatáj, 1969. 1. sz. jan. 67—68. 99 Vagh-Weimann Maurice 50 éves jubileumi kiállítása és fiának, André-Vag-nak kiállítása. Szeged, 1969. ápr.—máj. Móra Ferenc Múzeum. Katalógus. Bev.: Szelest Zoltán.; Nándor VaghWeimann kiállítása. Móra Ferenc Múzeum. Szeged, 1969. áprl.—máj. Katalógus. Bev.: SzelesiZoltán ; Kulka Eszter: A Vagh-Weimann festőcsalád kiállítása. Délm. 1969. áprl. 29.; A három VaghWeimann képei Szegeden. Tiszatáj, 1969. 7. sz. jól. 683—684. 100 Aradi N.: i. m. 230. 229