A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)
formálás lágyabb belső rajzához közepes tónus párosul. A színárnyalás keményebb használata egyes darabjaink rajzi merevségét csak fokozza és bizonyos fokú szimmetriával jár. Ha feltételezzük, hogy Győrffy véleménye ,,a régi hímzések a nagy időtől és a sok mosástól erősen fakultak" 65 , egyformán érvényes párnavégeinkre, akkor az említett tónus különbség, esetleg a hímzések korára is utalhat. Színezés szempontjából minden darabunk különböző. Párnavégeink egyediségére tehát nemcsak a rajzi készség adott lehetőséget, hanem a festői összhatást szolgáló színhasználat is. A színárnyalás alkalmazásával egy európai, nyugati hatás jelentkezik, mely a régi magyar hímzéseken csak Erdélyben tudott tért hódítani, a színek két-három árnyalatával. 66 Ilyen jellegű hímzést ismerünk Bethlen Kata kelengyéjéből a XVIT. század végéről. 67 Párnavégeink finom árnyalását az ún. point de Hongrie hímzéseken találjuk 68 , melyeknek párhuzamára elsőnek Kerékgyártó Adrienne, majd Fél Edit utal. 69 MEGVARRÁS A kivarrott párnavég vágott szélét egységesen keskeny szálszorítással szegték. 70 A párnavég félbehajtásakor a széleket gyapjúfonalból, többszínű hurkolt kötéssel kapcsolták egymáshoz 71 , majd evvel a módszerrel erősítették a párna testéhez 72 . Ezek hurkolt kötését két párnahajunk egyszerű kötése őrzi. A többin ma már az összekötésnek csak nyomai láthatók, a vizsgálatunkba bevont fényképfelvételek azonban még javarészt párnahajakról készültek. A megformálás egyszerű, dús és merev jellegéből szőrhímzésinknél bizonyos időbeli egymásutánt tételezhetünk fel. E feltételezést — évszámos párnavégek hiányában — datált régi magyar hímzésekkel próbáltuk igazolni. Ennek során kirajzolódott, hogy a XVII. sz.-i hímzéseket az egyszerű szerkesztés és tömör megfogalmazás jellemzi, míg a dús vonalvezetés, komponálás, a rajzosság és a bontott körvonalak általában a XVIII. sz.-ra bontakoznak ki. A párnavégeinkre jellemző hímzés-típus tökéletes kialakulásához is hosszú időre és olyan talajra volt szükség, melyen e kibontakozás végbe mehetett. Ezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a régi magyar hímzések hatása szinte egyidejűleg, vagy kevés időbeli eltéréssel jelentkezett e vidéken. E szerint a vásárhelyi szőrös párnavégek tömören formált darabjai már a XVII. sz.-ban készülhettek, a hímzés teljes virágkorát pedig valószínűleg a XVIII. sz.-ban érte el. Pár darabunk rajzi és színezésbeli merevsége, szimmet65 Győrffy /., im. 1932. 66 Vö. Palotay G., im. 1940. 57. és a Magyar Nemzeti Múzeum 55.429.1—2. 55.459.1. Itsz. hímzéseivel. 67 Tápay—Szabó G., im. 1941. 16. és 10. kép. 68 Vö. Palotay G., im. 1940. 58. és a Magyar Nemzeti Múzeum 10/904.1. 55.474—476.L Itsz. az Iparművészeti Múzeum 52. 1578.1. Itsz. a Debreceni Múzeum 1744-es, 1814-es évszámú point de Hongrie hímzéseit. L. még a 21. jegyzetet. Az Iparművészeti Múzeum 51. 1754. 1—2. Itsz. karosszékei. Közölve: Batári F., Európai bútorok a XV— XVII. században, kiállítás a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Bp. 1967. Katalógus 72. 77. kép. 69 Kerékgyártó A., im. 1932. Fél E.—Hofer T.—K. Csilléry K., im. 1958. Uö. lm. 1969. 83. kép szövege. 70 Ferencz K. és Palotay G., Hímzőmesterség. Bp. 1932. 71 Ferencz K. A tűzött csipke. Bp. 1937. 66. Csilléry K., A Faddon használatos tűzött csipkék készítésmódja. Népr. Ért. 1958. 197. 72 Szerző ezeket ismertette a MFMÉ. 1969. I. 27. 152
