A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Börcsök Vince: Szeged–Alsótanya közigazgatásának és népi jogszemléletének kialakulása

kívánatos. Míg a közönséges bűnözőt megvetik, kiközösítik, addig a büntetést magukra vállalók becsületük sérelme nélkül kerülnek ki a konfliktusból. A tényleges gyilkos személye, neve ismeretlen marad, így nem kerül sor a társadalom állásfoglalására sem. Olykor találkozunk mestergerendák fölött szépen bekötött imádságos könyvvel. Rajta a név és címe: ,,Rabkönyv".*

5 Gazdája raboskodás alatt szerezte. Egyik alsótanyai bálból hazafelé tartva féltékenységből egy mozdulattal agyonütötte legénytársát. Három évet ült. Kiszabadulás után megnősült. Egyáltalán nem éreztették vele, hogy rab volt, nem beszéltek róla. Amikor szűk körben, a rabkönyv nyomán felmerült a kérdés, az volt a válasz: „Mindönkinek van egy féltéglája, amit le köll ülni!" Ez a szólásmondás elég közismert Alsótanyán. Azt akarják mentegetni, akivel az ilyen előfordul. Természetesen a tanyai nép jelentős része úgy éli le életét, hogy a törvénnyel nem kerül összeütközésbe. A lányért való verekedésből elég gyakran származott baj, s a haláleset sem volt ritka. Az alsótanyai nép rendkívül szorgalmas, törekvő. Munkája nyomán fél évszázad alatt belterjessé változott a szegedi puszta. A külterjes állattenyésztésből eljutottak a paprikáig, szőlőig, az őszibarackig és az almáig. Kényszerítő erő volt a gyors benépesedés. Ebben a csodálatos fejlődésben rendkívül nagy szerepe volt azoknak a szokásoknak, jogszokásoknak, amelyeket maguk alakítottak ki. Minden tételes rendelkezésnél nagyobb szerepe volt az adott szónak, amelyet minden körülmények között megtartottak. Jóllehet Alsótanyán a kisparaszti gazdaságok voltak a jellemzők, mégis adódtak olyan megállapodások a gazdasági év során (aratás, kukorica-, burgonya-, répaszedés, fordítás), amikor kétoldalú kötelezettséget vállaltak egymással. Sohasem készítettek szerződést, de írást sem csináltak. A szóbeli megállapodás is tökéletesen elég volt. Legfeljebb öreg kalendáriumok elsárgult lapjain olvashatunk emlékeztető feljegyzéseket, amelyekből nagyon nehéz kihámozni a megállapodás tartalmát. A végrendeletek gyakran szóban hangzottak el. Imponáló az egyszerűség és határozottság, amit egy-egy idős alsótanyai parasztember halálos ágyánál megfigyelhettünk. Subán fekszik a végrendelkező, a családtagok mind összejöttek. Még soha nem esett szó arról, hogy kinek mi jut az örökségből, de az ősz halánték már mindent feldolgozott. „Mihály fiamnak hagyom... Julis lányomnak hagyom..." Egy egy mély sóhaj, szisszenés jelzi a csalódást vagy meglepődést. Ellenvélemény, alkudozás nincs, sem a halálos ágynál, sem később. Minden úgy történt, ahogy a végrendelkező akarta. Később valamilyen írástudó ember leírta a diktátumot, de formai szempontból korántsem felelt meg a követelményeknek. Még sem támadta meg senki, a kimondott szó súlya szentesítette.

36 Tagadhatatlan, hogy a vallás morális hatása kedvezően hatott, ami azonban az emberi együttélés során kialakult pozitív szokás értékét egyáltalán nem csökkenti. A szokás olyan mélyen gyökerezett bennük, hogy az akár kellemetlen volt, akár ráfizettek, az adott szó megtartása alól akkor sem kerestek kibúvót. Amikor a pusztán csak a pusztai ember élt, inkább a jogszokásoknak volt nagyobb jelentőségük. Ahogyan sikerült a homokot meghódítani, szaporodott a népesség. Az élet bonyolultabbá vált, a közigazgatás különféle szabályok, rendeletek tömegével avatkozott bele a tanyai ember életébe. A második világháburú alatt 35 A börtönlelkész által ajándékozott imakönyv, amelyre a könyvkötő műhelyben mélynyomással ráírták a tulajdonos nevét. Feljegyzések is vannak benne. Szécsi Imréné (68 éves) közlése, Mórahalom. 36 Tárkony Szűcs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 1961. 13—19, 137