A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956 (Szeged, 1956)

Nagy Dezső: A hegyhúzó

A szalmaborítást egy igen jeUegzetes eszközzel, a szalmahengerlő fogashengerrel is végezték. Ilyen fogashengert a szegedi múzeum néprajzi gyűjteményében őrzünk.

10 Akiknek nem volt szalmahengerlője, az birkákat, disznókat hajtott a földre és ezek az állatok hegyes patáikkal a szalmát a földbe taposták. Hasonló eljárást »... a jószággal megtapasztott őszi szalma által való javítást« Galgóczi is említi Nagykőrösről. ll Ha föld »megállt«, vagy »megkötött«, akkor »megfordították« és szőlővel, gyümölccsel telepítették be. Harkakötönyben a fekete kadar, kövidinka, rizling szőlőfajtákat kedvelték és ezek bírják legjobban a homoktalajt is. A szalmázást Fig. 6. kép Az ásotthalmi hegyhúzó, oldalnézetben (Szabó Mátyás felv.) minden évben megismételték, s amikor szőlőtakarás ideje volt »befordították« a szalmát, mert a szelek télen is elvitték a nem jól tartott földet«. Nagyon jól emlékeznek a hegyhúzóval való munkálkodás hősi korszakára. A jeles halasi népköltő: Gózon István rímekbe is szedte a »högyek vándorlását« . . . Sokszor látta a holdvilág, Hogy megy a sivár hegy odább... E versében a költő a maga munkáját is megénekli, mert annakidején 52 hold sivó homokot kezdett megmunkálni. Gyalulta, egyengette, előbb ásóval, lapáttal, később hegyhúzóval. Nemcsak a szél hordta a homokot »odább«, hanem a hegyhúzó is. 10 Török Gyula ismerteti a NNY. IX. 1937. 76—78. 1. és képét közli. Török közleményét idézi: Gunda Béla az NÉ. XXIX. 1937. 1—2. szám. 253—54. 1. 11 Galgóczi Károly: Nagy Körös város monográfiája. Bp. 1896. 507. 1. 97