Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)
Elek László: Orosháza társadalmi, müvelődésügyi viszonyai, szinházi élete az 1880-as években a helyi sajtó tükrében
21 -színészei /59/. A zártkörű találkozásoknak értelmet a színészek adtak, akik a helybeliek elismerő, lelkes tapsai közben szavalatokat, drámai jeleneteket, dalokat mutattak be, s a házigazdák lakását ilyenkor szinte irodalmi szalonná változtatták. A szinügyi bizottság általában jól válogatta meg a társulatokat és az előadásra szánt müveket. Jól ismerte a korabeli divatos darabokat, igyekezett lépést tartani a korral, s igy az egyes szini évadok sikeres pesti premier-produkciói, uj darabjai /erre számos példát sorolhatnánk fel/ hamarosan bemutatásra kerültek nálunk is. A színpadon Szigligeti Ede, Gaál József, Tóth Ede, Csepreghy Ferenc, Szigeti József, Hegedűs Lajos, Konti József népszínművei uralkodtak. Sajót03 jelenség, hogy az epigonok tollán elsekélyesedő, hamis illúziókat keltő, vasárnapi ünneplő-gatyás figurái miatt népdrámává mélyülni nem tudó népszínművek milyen hosszan dacollak az idővel. Népszerűségüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy közülük kerültek ki a reprezentatív vasárnapi darabok is. Az országos szokás alól ugyanis az orosházi színházi élet sem volt kivétel /60/. Itt is népszínműveket kívánt vasárnapra a közönség, szombatra klasszikus értékű történeti drámákat vagy színmüveket, legfeljebb világhírű vígjátékokat, míg a hét többi napjain fölváltva vígjátékot, bohózatot, "társalgási színmüvet", francia énekes játékokat, operettet, vaudevillet láthatott a megjelent kompánia. Nem egyszer előfordult az is, hogy hétközben is sort kerítettek egy-egy olyan népszínmű bemutatására, amelytől nagyobb anyagi sikert reméltek. A többi műfajban a magyar szerzők müvei közül Csiky Gergely, Jókai Mór, Bérezik Árpád, Dóczi Lajos, Dobsa Lajo3 darabjai szerepeltek a legtöbb sikerrel, a külföldet Beaumarchais /Figaró házassága/, Sardou /Váljunk el, Odette/, Möllere /A fösvény/, Millöcker /Gasparone, A koldusdiák/, Schöntan /A szabin nők elrablása/, Ohnet /A vasgyár03/, Offenbach /Hoffmann me3él/, Hervé /Lili, Nebánts virág/, V/eber /A bűvös vadász/ müvei képviselték. A magyar szerzők közül legjobban Jókait szerette az orosházi közönség, ha szabadelvű pártállását nem is tudta megbocsátani neki. Müveit / A cigánybáró, A fekete gyémántok, Az aranyember/ a drámai feldolgozás megjelenésének évében már nálunk is játszották. A millenium felé haladó, értékeire büszke Magyarország gondolkozásmódja,szemlélete, talán-talán nacionalista gőgje is ott vibrál azokban a sorokban, amelyek A fekete gyémántok orosházi bemutató előadásáról szólnak: /6l/ "A kritika a darabot elitélte.I- gaza lehet. Mi orosháziak, azonban túltesszük magunkat a .eritikán, mit bánjuk mi, ha nem felel meg a recipének, hogy nincs cselekmény, nincs egymásután, nekünk mégis szép. Magyarok vagyunk, szeretjük a nagy mondásokat. Nem hibáztatjuk mi Berendet, hogy sokat deklamál, meghallgatjuk, mert szép, amit mond, mert gyújt, olyan tűz ég lelkében,mint a mienkben. Nem kérdezzük, miért dühöng az a Szaffran, amikor senki se bántja, együtt kesergünk a gróf
