Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)

Brassó városában

Brassó óvárosa a Cenk-hegyröl Amint felértünk, uzsonnával kínáltuk a társaságot. Azután élveztük a gyönyörű kilátást. Alattunk terült el a város, szép ónémet stílusú házaival, valamint a Főtéren a monumentális, tornyos Városházával. Félkaréjban pedig körülfogta a várost a Déli-Kárpátok hegylánca, melynek erdős lejtőin köröskörül számos kirándulóhely volt nyári vendéglővel. Később Klárival és 12 éves kis húgával, Ellucival több ilyen távo­labbi kirándulóhelyet is meglátogattunk. Az említett vasárnap délutáni kiránduláson az uzsonna után Béla kis külön sétára távozott Klárival, amit Dénes fájó szívvel ugyan, de azzal a vigasszal vett tudomásul, hogy egy hét múlva úgyis maga marad Klári mellett. Dénes és én egy darabig Viskinével beszélgettünk, majd Klári és Béla visszatérése után a jó levegőtől felfrissülve, vidáman ereszkedtünk le a hegyről, és Kláriékat hazáig kísértük. Hétfőn egész délelőtt egyedül lézengtem a Cenk-hegyen, mert Béla az útlevelekért ment dr. Bársonyhoz, és csak az étteremben találkoztunk. Itt tudtam meg a kellemetlen hírt, hogy még nincs meg az útlevél, de egy héten belül lejön Bukarestből. Tehát még egy hétig várhatunk. A délelőttöket továbbra is a Cenken, kiránduláson a hegyekben, az estéket pedig Viskiéknél töltöttük. Itt mindig szívesen fogadtak. Péter bátyánk azonnal itallal kínált, és poharaztunk. Az öreg szívesen hallgatta háborús kalandjainkat. Néha uzsonnára, máskor vacsorára marasztottak ott. 173

Next

/
Oldalképek
Tartalom