Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

IV. A gyulai vásár jellegzetes alakjai

A GYULAI VÁSÁR JELLEGZETES ALAKJAI Ebben a fejezetben tizenkét jellegzetes vásárost mutatunk be, olyanokat, akik a múlt század 60-as, 70-es éveiben rendszeresen megjelentek a gyulai vásárokon, azokon különleges színt képviseltek. Ezek az alakok hozzátartoztak a vásárokhoz, megjelenésükkel, életmódbeli sajátosságaikkal jellegzetességei voltak a gyulai sokadalomnak. Ma már mind a tizenkét bemutatásra kerülő életmód kihalt, a rájuk vonatkozó adatokat az adatgyűjtők vallomásaiból, régi leírásokból és a szakirodalomból merítettük. A MARHAHAJCSÁR Az egyik leghíresebb gyulai hajcsár Anka Mojsza volt. Négyen voltak tesvérek, mind a négy állthajtással foglalkozott. Hacsak lehetett, mindig együtt dolgoztak, mégis a hír leginkább Mojszát vette szájra. Az állattulajdonosok ezért vele tárgyalták meg mindig a hajtást, és ő gondoskodott aztán a testvérei, vagy ha szükség volt rá, mások beállításáról is. Ügy élt és dolgozott, ahogy az apjától látta, tanulta. Ügyes volt, azt mondták rá, hogy szemes, kibeszéli az még a borjút is a tehénből. Igen értett a jószághoz, a legvadabb állatok is úgy viselkedtek a keze alatt, mint a bárányok. Anka Mojsza igen jó tanítványnak bizonyult. Sokat tanult az apjától, de nem is feledkezett meg róla. Gyakran emlegette az apját, sokat mesélt a tetteiről. Az öreg Anka gyulai román volt, a Nagy románvároson született és élte le az életét. Románon kívül kifogástalanul beszélt magyarul, de értett valamit szlovákul, sőt szerbül is. Szükség is volt erre a nyelvismeretre, mert Nagyváradtól Lippáig járta a magyar és román, aztán Temesvártól Pancsováig a magyar—szerb nyelvterületet. Szinte állandóan úton volt, mindig akadt munkája. Télen és nyáron egyformán bocskorban járt, vastag kendervászon nadrágjára egészen a térde alá fel volt szíjazva a jófajta bivalybőr bocskor. Ezt valahonnan Erdélyből szerezte, mert errefelé nem volt sok bivaly. Ha úton volt, szívesen szorította le az ingét a derekán széles bőrtüszőjével, de idehaza, meg a vásárokon, begyűrte az ingét a nadrágba és egy nagy szűrkankót vett fel rá. A fején kis kerek kalap volt, alig volt neki karimája. De azért mindig, még idős korában is, volt hozzátűzve néhány szép toll, mutatva, hogy nem öreg még a legény. Ha hidegre fordult az idő. nagy hátibőrt öltött az inge fölé, s erre került rá a jófajta guba. Űtra mindig vitt magával egy nagy szőrtarisznyát, abban volt a rézveretű bicskája meg egy kis tülökben