Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

IV. A gyulai vásár jellegzetes alakjai

Álgya meg az Isten, szíp jó egíssíggel, vetíssel, kenyírrel, gondos felesíggel (dógos asszony-níppel). Vagy ha asszonytól kapott, akkor: jó kereső kízzel. Különben érdekes, véres eseményekről szóló nótákat énekelt, olyat, mint a Barna Péterről szóló is: Szegín' Barna Péter hun eszik vacsorát? Egy kis erdőszílen süti a szalonnát. Szegín' Barna Péter de sok lovat lopott, Románné két jánya abbul ruházkodott. Szegín' Barna Pétert két csendőr kísíri. Románné két jánya az ablakon nízi. Szegín' Barna Pétert két csendőr vallattya, Románné két jánya az ajtón hallgattya . . .

85 A kapott alamizsnából a koldusok ennivalót vettek maguknak, és este, a szálláson megették. Mind szerette a pálinkát, és estefelé meg kora reggel végigjárták a csapszékeket is. Ha szalonnát, kolbászt, kenyeret vagy más élelmiszert kaptak, tarisznyába tették és útjaik alatt fogyasztották el. Többségük rendesen viselkedett, és vissza-visszatért állandó kvártélyára mindaddig, amíg valamelyik útszélen vagy csárda istállójában utol nem érte a halál. A FASZERSZÁMOS A gyulai vásárok egyik nagy jelentősége az volt, hogy ellátta mezőgazdasági szerszámokkal a Mezőséget, azaz a Bihar hegységtől nyugatra elterülő síkságot; és a Pusztaságot, azaz a Tiszától keletre eső dél-alföldi részt. Ezek a faszerszámok az Erdőhát falvaiban készültek. Nyersanyagot, alkalmas szerszámfát bőven szolgáltatott az erdő. A lakosok pedig földművelés hiányában rákényszerültek, hogy valami jövedelmező foglalkozást űzzenek. Az egyes falvak specializálták is magukat; például az árkosiak favillát, a fekete-tótiak vályúkat és teknőket, a kerpenyétiek dézsákat készítettek leginkább. A gyulai vásárokon minden faszerszámnak, faeszköznek mindig nagy 85 Dr. Ecsedi István—Bodnár Lajos: Hortobányi pásztor- és betyárnóták. Debrecen, 1927. 143.