Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

finom falatokat. A venni szándékozóknak aprólékosan megmutogatták az egyes darabokat, és ha meglett a vásár, kiszúrták a villával és rátették egy negyed árkus papírra. Olyan is sok volt, aki kenyérre téve adta a pecsenyét, kolbászt meg miegymást; de bizony az sem volt ritka, hogy csak úgy kézbe adta a vevőnek a jó zsíros, illatos falatot. De a vevő is készült már a vételre, s legtöbbször kezében volt a bicska, amire felszúrta, vagy a tarisznyából előkerült kenyérre tette a finom árut. Némelyik sütögető fasérozottat is csinált, sőt halat is sütött. Ez azonban nem volt gyakori. A sütögetők környékén rendszerint találhatók voltak szódások, azaz a szikvízárusok. A szikvíz árusítás a múlt század legvégén terjedt el. A lacikonyhák, kocsmasátrak, sütögetők mellett a külsővásártéren árultak a faeszközárusok is. Hatalmas szekerekkel hozták Árkosról. Árpádból, Bokkiából, Feketetótból, Kerpenyétről, Sonkolyosról, Székről és az Erdőhát még egy sereg falujából magyar és román parasztok a számtalan dézsát, létrát, favillát, falapátot, búzamosót, tövisboronát, kocsikat, vályút, mindenféle teknőket és keréktalpfát, dongafát. fazsindelyt, faszenet és meszet. Ezek a falvak, minthogy rossz földjük volt, rászorultak a faeszközkészítésre, mint ahogy azt a már említett loan Slavici A szegényfalvi pap című elbeszélésében is megírta.

77 A legnagyobb felhozatal a mezőgazdasági munkák indulásakor, a tavaszi vásáron volt belőlük. Békés megye nyugati része, a Pusztaság, ahogy régebben nevezték ezt a területet; Csongrád és Torontál megye, a Bácska parasztsága itt szerezte be mezőgazdasági eszközeit. Az árpádiak különösen híresek voltak somvesszőből készített tövisboronáikról. Az oláh dézsás pedig egyenesen jellegzetes alakja volt a gyulai vásárnak. Akármennyit hoztak volna is faeszközökből, faszénből é smészből, az mind elkelt volna. A kereslet mindi ff nagyobb volt, mint a kínálat. Sokan közülük terményért is adták készítményeikéi, például a dézsát másfélszer kellett megtölteni tiszta búzával az árában. A külsővásártéren, a Bárdos hídtól kezdődően a csabai út szélén telepedtek meg a kerékgyártók, bognárok, kádárok, nyergesek és ostorosok is. A hátuk mögött húzódó házsorban pedig egymást érték a kovácsműhelyek. Itt árult a kötélverők egy része is. Ezek az iparágak, az itt árult készítmények szoros kapcsolatban voltak az állatokkal, az állatvásárral, és azért kerültek ide. A dézsákat egymásba rakva hozták szekereken, és úgy is árulták a földön. Általában hat egymásba illő dézsa adott egy sorozatot. Leginkább így, sorozatban adták el őket. A teknőket és vályúkat félig egymásba rakva, a földre dűtve árulták. A favillákat kúpokba rakták, aszerint elkülönítve, hogy ágvillák voltak-e vagy hasítottak, a hasítottakat pedig még külön aszerint is osztályozták, hogy hány foguk volt. A tövisboronákat földön fektetve árulták. Ugyanígy a hengereket is. 77 loan Slavici: A szegényfalvi pap. A kincs című kötetben, Bukarest év n. 41 —72. Ford.: Lőrinczi László.