Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)

Fodor László: Szkíta kori temető az Eger–Nagy-Eged déli oldalán;

Az 1970-es évek közepén Eger közelében a Nagy-Eged déli lejtőjén szőlőtelepítés közben akadtunk rá arra a szkíta temetőre, amelynek feltárási eredményeit az alábbiakban röviden ismertetjük. 1 A kora tavasszal kezdett ásatást nyolc fővel közel egy hónapig végezhettük, mivel az előkerült temető által be-határolt területrész beletartozott a tervezett szőlőtelepítésbe. A leletmentés során mintegy 4000 négyzetméternyi területet vizs­gáltunk át, ahol a hagyományos ár­kos és szelvényes ásatási technikát alkalmaztuk. Feltártunk mintegy 61 sírt, valamint nyolc különféle göd­röt. A temetkezések többsége urnás (hamvasztásos) és zsugorított rítusú volt. Mindössze négy sírnál figyel­tünk meg nyújtott vázas temetést. Egy-két helyen megfigyeltünk szórt­hamvas temetkezést is. Eddigi vizs- 1. kép. A temető területén szórványként gálati eredményeink alapján kimu- előkerült fokos tatható, hogy a férfi sírok jentős részénél hamvasztást alkalmaztak, míg a nőket és gyerekeket inkább zsugorítva temették el. A leletanyagban jórészt bronz és vas csatok, karikák, karperecek, vagy azok töredékei fordultak elő. A hamvasztásos sírokból több fegyverlelet is elő-került. 2 Rítustól függetlenül több temetkezést borított azokra tudatosan rá­rakott kőkupac. 3 A temető leletanyagának elemzése után kimutatható, hogy az országban eddig feltárt hasonló korú temetők sírjaihoz viszonyítva a nagy-egedi temető esetében gyakoribb volt a fegyveres sírok aránya. A 61 feltárt és dokumentált sír közül mintegy 16 temetkezésnél mutatható ki valamiféle fegyveranyag; (lándzsa, fokos, vagy annak maradványa). 4 A temetőben gazdag leletanyagú sírt nem találtunk (1. kép). SÍROK LEÍRÁSA 1. sír. A III—IV ároksor között került elő. Mészkövekkel lefedett, nyújtott vázas temetkezés. Tájolása Ny-K-i irányt megközelítő. A két rétegben fedett mészkövek között megfigyeltünk beszórt kalcinált csontokat is. Egyéb leletet ebben a sírban nem találtunk 2. sír. Az előző sírtól kissé É-ra a szántással enyhén megbolygatva, ugyancsak kővel lefedett hasonló tájolású nyújtott vázas sírra akadtunk. A feltárás közben a jobb felkar mellett egy kisméretű vasdarabot találtunk, amely feltehetően tű lehetett. 3. sír. A VIII. ároksor 4. árokszakaszában tártuk fel a 3. sz. temetkezést, amely zsugorított testtartásban feküdt. Ezt is durván háromszög formában kőkupac fedte. Bal kezét kissé felemelt tartásban találtuk, az archoz közeli pozí­cióban. Markába két orsókarikát helyeztek (2. kép). 4. sír. Kisméretű kőkupac alatt kb. két éves gyermekcsontváz feküdt. Meg­71

Next

/
Oldalképek
Tartalom