Dedinszky Gyula - Vidám Csaba: A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 1. (38.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2013)
VI. Hétköznapok - 3. Pillanatfelvételek
79. Drága vacsora Kocziszky Mátyás52 földbirtokos barátaival a Fiume-szálló éttermében üldögélt vasárnap délután. Nagy szárazság volt már régóta, reménykedve nézegette a gyülekező felhőket s este volt már, amikor nagy mennydörgés-villámlás között szép zárpor kerekedett. Kocziszky, akinek Vandháton volt a birtoka, megszólalt:- „Ha tudnám, hogy Vadháton is esett, most fizetnék nektek egy jó vacsorát!” E kijelentés szöget ütött a mindig tréfára kész Vidovszky Károlynak53 a fejébe. Egy idő múlva felállt az asztaltól, kiment a szálló udvarára és az ott ácsorgó kocsisnak egyikét beöltöztette esőköpenybe, egykét vödör vízzel leönttette, s jó borravaló ígéretével arra kérte, menjen be az étterembe s jó hangosan keresse XY-t, aki persze nem volt jelen. Amikor a vendégek látták a tetőtől talpig vizes embert, s megkérdezték honnan jött?- „Vandhátról!” - azt felelte. No, nekiestek ekkor a társaság tagjai Kocziszky Mátyásnak: Most aztán váltsa be ígéretét, fizesse azt a vacsorát! Kocziszky nem is vonakodott, afeletti örömében, hogy megázott a kukoricája, gavallérosan fizetett mindenkinek. Reggelig tartott a mulatság. S csak mikor reggel kissé kapatosán kikocsizott Vandhátra és látta, hogy mindenütt porzik az út alatta, akkor jött rá, hogy bizony jól megtréfálták őt barátai. Drága volt a vacsora. 80. A kötélverő hazamenetele A „Fiumében” a söntésben egy hosszú asztal a törzsvendégeké volt. A törzsfőnök pedig Bajcsy Gusztáv51. Az 1876-os nagy kolerajárvány idején tilos volt a gyülekezés. Mikor a járvány elmúlt, az asztaltársaság megmaradt tagjai újra összejöttek. Számba vették a megmaradtakat, elparentálták az elhunytakat, s egyben megülték halotti torukat. Ez a kegyeletes művelet a késő éjszakai órákig tartott. Kilépve a friss levegőre, az egyik asztaltárs, aki történetesen kötélverőmester volt, semmiképpen sem tudott hazaindulni. Hiába igazították egyenesbe, hiába biztatták, csak nem indult. Végre Bajcsy Gusztávnak mentő ötlete támadt:- „De hiszen ez kötélvető!” Ezért háttal állította a hazafelé vezető útra, s íme, az:- „Indulj!” - vezényszóra a mi magyarunk szépen elindult és rák-, illetve kötélverő módján haladva minden baj nélkül haza is ért. 81. Kollégák Kován Endre ismert szabó volt a Kiss Ernő utcában. Nála varratott a csabai úri osztály. Persze vele is megtörtént, ami megesik, minden dolgozó emberrel, hogy egyik-másik munkája nem egészen sikerült, így pl. nem sikerült az a nadrág sem, amit Lőriczy tábornok készíttetett nála. A tábornok ettől kezdve, ha Kován Endrével találkozott valahol, mindig így köszöntötte:- „Jó reggelt, Kolléga Ur! Jó napot, Kolléga Úr!” Kován bácsi nem állhatta tovább a dolgot, egyszer csak megkérdezte: 52 Kocziszky Mátyás: A 19. században élt földbirtokos, Csaba egyik leggazdagabb polgára, aki 1875-ben halt meg. (Gécs Béla: Csabai bírók - csabai históriák, 1717-1918. Békéscsaba, 2008.) 53 Vidovszky Károly: A 19. században élt csabai földbirtokos, akit 1890-ben főpénztárosnak neveztek ki. 1910-ben országgyűlési képviselőként, a csabai küldöttség tagjaként Budapestre ment, hogy elérjék egy új bankfiók nyitását. (Gécs Béla: Csabai bírók - csabai históriák, 1717-1918. Békéscsaba, 2008.) e/S 70
