Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Iskola - Az elemi iskoláztatás története - A tanító személye
Iskola. Az elemi iskoláztatás története után segédtanítókká válhattak (írni, olvasni, számolni tudtak), és gyakorlatban tanulták meg a tanítás mesterségét. Sok esetben még gyakorlatiasabbak, szakszerűbbek voltak, mint a latin gimnáziumot végzettek.247 Az 1777-es Ratio Educationis az egyes népiskola-típusok tanítóira vonatkozóan éles határvonalat húz a falusi, mezővárosi, valamint a városi népiskolák között. Az egy- és kéttanítós népiskolák esetében a rendelkezés kitér arra, hogy a tanítóik egy része elvégezte a kisgimnáziumot vagy a gimnáziumot. A 4. § III. pontjában a gimnáziumról olvasható mindez. A 215. § a latin iskolát említi mint a tanítók utánpótlásának legfőbb forrását. „A népiskolákat tekintve sohasem hiányoznak sem a kisgimnáziumokban, sem a gimnáziumokban - különösen a szegényebbek és gyengébb tehetséggel rendelkezők között - az olyan ifjak, akik érdeklődéssel fordulnak csak tanítói állás felé, azzal a szándékkal, hogy sorsukat és létfenntartásukat ilyen állás vállalásával biztosítsák.” De további hagyományos megoldásnak is utat enged a törvény, mert a falusi iskolák tanítói állásának betöltésére elegendő előképzettséget ad a falusi iskolák elvégzése. Ezért mondja ki a 88. §: „Mivel pedig ezekből az iskolákból (a falusi népiskolákból) mint nevelő-kertekből kell kiválogatni a falusi iskolák tanítóit is, ebből a tényből az is kiderül, hogy milyen gondos figyelmet kell fordítani arra, hogy ezeket az iskolákat jól megszervezzék, és hogy megfelelőek legyenek az erre az élethivatásra alkalmassá tevő értelmi képességek kibontakoztatására.” A legjobb és kivételes esetben a magyarországi tanítójelölt normaiskolát végzett, amely háromosztályos népiskolából és a tanítóképző tagozatból állt. Az új intézményt a Ratio szerint a tankerületek székhelyén kellett megszervezni, a tankerületi népiskola felügyelő közvetlen ellenőrzése alatt.248 A tanítók szakképzettségéről az 1778-ban kiadott „Projectum Budense” intézkedett először. Eszerint az 1776-ban felállított tankerületek székhelyein lévő központi „nemzeti” vagy „normális” iskolákban kell történnie a tanítóképzésnek. Ez azt jelentette, hogy a városokban, mezővárosokban tanító jelöltek számára öt, a falusi népiskolákban tanító jelöltek számára négyhónapos tanfolyamon először elméleti képzést írtak elő, azután két héten át kellett megfigyelniük a nemzeti iskolákban a tanítást, és végül egy héten át a vezető tanító felügyelete mellett próbatanítást végeztek. Mária Terézia 1779-ben a tanítóképzés könnyítésére elrendelte, hogy a tanítójelöltek a kisebb városokból és mezővárosokból a legközelebbi három- vagy négyosztályú, jól szervezett „nemzeti iskolákat” is látogathatják elméleti és gyakorlati képzés céljából. Ugyanebben az évben rendelkezést hozott az uralkodónő arról, hogy a jövőben új tanítóként egyetlen népiskolában sem alkalmazható olyan egyén, aki a szükséges rátermettségén túl nem rendelkezik a tankerületi normaiskolákban szerzett bizonyítvánnyal. 1782-ben Körmöcbányára küldtek ilyen tanítókat. 247 MÉSZÁROS 1979. 311-317; FINÁCZY 1890. 248 MÉSZÁROS 1984a. 189-209. 79
