Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Felekezetiség - A mezőberényi II. ker. szlovák evangélikus egyház története 1723-1890 között - A helyi szlovákság jellemzői
Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás padokra ülnek le beszélgetni”.67 Ezt „ulicská”-s háznak nevezik.68 A helyi nyelvjárásra vonatkozóan a következőket írja Skolka: „Az evangélikus-lutheránus szlovákok tulajdonképpen olyan kolóniát alkotnak, amely a túlnépesedett szomszédos, 4 órányira nyugatra fekvő Szarvasról költözött ide, és részben természetes szaporulat, részben pedig később a szlovák vármegyékből leköltöző új telepesek révén gyarapodtak. Ezért szlovák nyelvjárásunk is csak kissé tér el a születési helyükétől. A magyarokkal való hosszabb együttélésből következően szláv anyanyelvűkbe számtalan magyar szót és kifejezést vettek át, amelyekhez szlovák végződéseket és ragokat tettek, s amelyek az igazi Nyitra, Túróc, Liptó és Árva vármegyei szlovákok fülében, akiktől tulajdonképpen eredetileg a szarvasiakkal együtt mindannyian származnak, furcsán hangzanak és számukra teljesen érthetetlennek kell lenniük”.69 A nyelv- használatra vonatkozóan még a következő megjegyzést teszi: „A mezőberényi szlovák szükségből tűrhetően megtanul magyarul, de a németet ez is megveti”.70 A szlovák nép ruhaviseletéről írja Skolka: „Ami a mindennapi öltözködést illeti, az itt ugyanolyan, mint az egész vármegyében [...] a szlovákok és a magyarok a mindennapi öltözködésben télen-nyáron bő, a lehető legtöbb ráncba szedett, egészen a bokáig érő kendervászon nadrágot hordanak, amelyet itt gatyanadrágnak neveznek; egy rövid, legfeljebb köldökig érő, igen bő, hosszú ujjú inget... A csupán a hasat a csípő fölött egy tenyérnyi szélességű, általában vörös övvel kötik át, amelyet különösen a fiatalemberek számtalan, mindenféle formájú fémgombbal díszítenek és amelybe tűzszerszámukat, taplójukat és dohányzacskójukat tűzik. Az egész testet általában a bunda takarja, vagyis egy egészen a földig érő bő, kabátszerű, ujjatlan juhbőr [...] A fejet egy köralakú nemez kalap fedi, behajlított karimájának óriási nagynak kell lenni [...] Vasárnap mindig bő csizmát hordanak [...] A bocskor [...] a szlovák lakosok között itt is mindennapos dolog.”71 „A férjes szlovák asz- szonynép nagy ünnepeken a szokásos szoknya, kötény és pruszlik (mellényke) fölött egy hosszú, kék posztóból készült és rókaprémmel díszített, bokáig érő bundát visel [...] A fejdísz a férjezett asszonyoknál fehér, szoros, kerek, béleletlen kis fejkötő, amely a módosabbaknál a legfinomabb vászonból vagy batisztból és perkálból készült, egy sor sima arccsipkével díszítve; ennek a csipkének a kiválasztásában a tehetősebbek valóban nagyon fényűzőek. Nyáron általában mindegyik asszony válláról egészen a térdig hosszú fehér, finomabb, sima vagy csak durva lenvászonból készített sál lóg le [...] Ingjük a magyar fehérnéphez hasonlóan nem egy darabból áll, mint a németeknél, hanem két elválasztható részből. Az a rész, amely a felső testet fedi, egy rövid, csípőig érő ing; a szlovákok »oplecko«-nak, a magyarok 67 SKOLKA 1986. 246. 68 Békéscsabán az ilyen házat „podsztyenás” háznak mondják. Ezek a homloktornácos házak felföldi hatást tükröznek, bizonyságul arra, hogy a szlovákság megőrizte egykori szülőföldjének építészeti hagyományait. DAM 1993. 69 SKOLKA 1986. 157. 70 SKOLKA 1986. 163. 71 SKOLKA 1986. 143. 34
