A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Seres István: Békés megyei katonák az erdélyi és tiszántúli kuruc hadsereg összeírásaiban (1704, 1706, 1708)

Seres István 1705 között több hullámban át is lépték a magyar, ill. az erdélyi határt. Legnagyobb csoportjuk mintegy 500-700 fővel 1704 tavaszán tört be Erdélybe Thököly említett híve, báró Orlay Miklós vezetésével. A „törökországi kurucok" rövid, de annál eredményesebb villámhadjáratuk során meghódították Alvinc, Branyicska, Marosillye, Kolcvár, Szászsebes és Szászváros várait, ill. erődített kastélyait, s végül Toroczkay István kuruc generális csapataival egyesülve 1704. április 7-én meghódoltatták Gyulafehérvár várát és városát is. Orlay hirtelen halála után a „törökországi had" gyalogságát Csáky András dévai kapitány mellé, a lovasságot pedig Pekry Lőrinc lovasezredébe osztották be. Ez utóbbiak később Nádaskay György lovasezredének utolsó három (9-11.) seregét alkották, de 1708-ban - az addig egy seregre leolvadt „törökországiak" - már újra Nyúzó Mihály mellett voltak, a 8-ik, „Nádaskai Uram féle" seregben.

32 Nádaskay mellett még mind a két Békés vármegyei katona ott volt, de Nyúzó ezredében már csak Békési János neve szerepel tényleges szolgálóként. Gyulai Péter időközben, sok más társával egyetemben az erdélyi kurucokhoz csatlakozott. Ez utóbbi katona életpályája még a társánál is izgalmasabb fordulatokban bővelkedett. Valószínűleg azonos azzal a Gyulai Peti nevű emigráns kuruc hajdúval, akit 1696-97-ben a törökök egész századával együtt egy kihágásukért gályarabságra ítéltek. Thökölynek csak hosszas közbenjárására sikerült kiszabadítania katonáit 1698-1699-ben, de addigra már sokan belehaltak a hadigályákon uralkodó állapotokba. Gyulai Peti - egyébként egy Gyulai Gyurka nevű, és feltehetően ugyancsak Békés vármegyei származású társával - egyike volt annak a húsz szerencsés rabnak, akiket a törökök 1698 februárjában elsőnek engedtek szabadon.

33 A tiszántúli kuruc hadak 1706. évi mustráján 42 fő (19 Békés, 14 Heves és 9 Bihar vármegyei), 1708-ban pedig már 58 fő (24 Békés, 26 Bihar és 8 Heves vármegyei) vallotta, hogy a mai Békés megye területéről származott. Ugyanakkor az 1706. és 1708. évi mustrakönyvekben többször is előfordult, hogy Békés vármegyei helységet Biharba vagy Zarándba helyeztek. Ugyanez viszont fordítva is előfordult. Az 1706-ban Kárándy Mihály ezredében összeírt két ványai katonát (Bujdosó Mihályt és Szíjártó Jánost) pl. Békés vármegyeinek tüntették fel, és ugyanott említenek egy Túri Gáspár nevű vitézt is, aki a Heves vármegyei Túron (Mezőtúr) lakott, mégis Békést nevezték meg vármegyének. 1708-ban Pekry Lőrinc ezredében fordul elő egy Tatár Sándor nevű 27 éves nős férfi, aki a neve mellé tett megjegyzés szerint korábban „tatár rab" volt. A katona a Békés vármegyei Szárhegyre (?) valónak mondta magát, ilyen helység azonban sosem volt a vármegye területén. Valószínűbbnek látszik, hogy a tatárok rabságából megszabadult fiatal férfi a gyergyói Gyergyószárhegyen telepedhetett le a szabadságharcot megelőző években, és - amennyiben a vármegye nem elírás, mint a mezőtúri és ványai katonák esetében - még emlé32 A Thököly-emigráció hazatérésére nézve lásd SERES 1997. 47-48; Újabban: SERES 2005a. 33 Minderről lásd SERES 2002b. 208