Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

pedagógia, mindenekelőtt a felvilágosodás főiskolai-egyetemi oktatási elveinek a nyomát. Ebben a „szabad tanítás" jogáért kelt síkra Greguss, azzal védve elvét: aki „elválasztotta, annak szabad tanításában — értsd: tantervi előírásoktól független oktatómunkájában — lehet bízni". A szarvasi iskolatörténetben szóltunk volt róla, hogy igazgatója: Ballagi-Bloch Mór is gyakran kísérletezett vele pedagógiai tevékenysége során; fel is rótták bűnéül 1848-ban és 1850-ben. Az előbb említett javaslatok természetesen a szabadság eszméjét „kifáradhatatlan ajakkal hirdető" Vajda Péternek is tetszettek volna. A nagy elődöt követni azonban nem volt könnyű és veszélytelen. Tudatában volt ennek Ballagi Bloch is, ki világosan felismerte, hogy a Vajda halálát követő krízisben képtelen fenntartani a rendet és a fegyelmet; nem tudja útját állni a tanulók nagymérvű elvándorlásának. Saját bőrén tapasztalta azt is, hogy a Vajda képviselte filantróp pedagógia gyakorlata (ezt valósította meg ő is ) kitermelte a maga masszív ellenzékét, s a hagyományos, vaskalapos vakfegyelem képviselői — támaszt találván egy-két helyi vezetőben — egyre nyíltabban tiltakoztak az „iskolai rend" meglazulása ellen. Greguss egészséges pedagógiai szemléletére vall, hogy ebben a zavaros és viszálykodó légkörben is merte vállalni a nagy előd, „az iskola legszebb dísze" szellemi örökét. Vajdát érthetően sokan siratták a városban. Alig temették el, Boczkó Károly esperességi felügyelő máris azt indítványozta, hogy „mint lelkes oktatónak nevét jegyzőkönyvünk emlékfüzérébe sorozzuk", s felvetését a gyűlés résztvevői néma csenddel, szomorú hangulattal fogadták, „értelmesen bizonyítván, hogy Vajda büszkesége volt főiskolánknak, szívgyönyöre a tanulóifjúságnak". Nem hagyta halványodni emlékét a meleg szívű barát: Ballagi Bloch Móricz kérő szózata sem, amely nem sokkal ez után közadakozásra szólította fel az ország népét: állítson emléket a természet felavatottjának, a keleti ihletésű költőnek és a nemes lelkű, Rendkívüli képességű oktatónak. Felejthetetlen emléke előtt tisztelgett az iskola ifjúsága és a költő emlékére rendezett szarvasi gyászünnepély szép számú közönsége is. Ezen — ahogy a Pesti Divatlap 1846. jún. 4-i számában olvassuk — sokan vettek részt nemcsak az értelmiségiek és a környék előkelőségei, nemcsak a „hölgyek", de a „földmívelők köréből" is, így akarván leróni szeretetük és hálájuk adóját. (Az ország minden jelentősebb protestáns gimnáziumában tartottak hasonló dalünnepet, amelyen a tanulók „öndolgozataikkal", továbbá Vajda egy-két versének és prózai himnuszának elszavalásával emlékeztek a korán elhunyt költőre.) A radikális elveket valló Vajda Péter eszmei örökségének vállalása egyet jelentett Petőfi elveinek az elfogadásával is. Ezért nincs semmi túlzás vagy félrehallás Czóbel Ernő ama megállapításában, hogy Greguss Ágost ekkor írt műveiből ugyanaz a forradalmi hang, ugyanaz a türelmetlenség-érzés sugárzik, mint amely Petőfit és költészetét jellemezte. Csak a hatásfoka volt összehasonlíthatatlanul gyengébb. „A formátumkülönbségek és a gondolatok fáziskülönbségei nem függnek össze mechanikusan — int Pándi Pál —, bár sohasem közömbös egymás iránt a művészi és a gondolati formátum. A kis tehetség (azonban) nagy tájékozottságával együtt is jelentéktelent produkál". Greguss nagyon középszerű költő volt, akiben a lírai tehetség hiányát nem tudta feledtetni, nem tudta háttérbe szorítani a közelmúlt történelmi-társada-