Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Önmaga példájára hivatkozva ajánlotta mindenkinek a tiszta, ózondús levegőt árasztó szélvédett völgyeket, és sürgette az ott felépítendő tüdőszanatóriumokat. A gyulait is. A halál mindent megold és mindent megbocsát. Temetésén óriási tömeg vett részt, hogy lerója előtte őszinte háláját, kiengesztelődve második házassága iránt. Ott volt a gyászolók között megyénk küldöttsége is; végigkísérte utolsó útján, és elhelyezte sírján a kegyelet virágait. Egy kicsit szégyenkezve is talán az itt átélt két szomorú nap miatt, de megköszönve azokat a jótéteményeket is, amelyekben bennünket is részeltetett. Élete utolsó, szimbolikusan szép, nemes gesztusát is. A vármegyei közgyűlésen 1904. május 24-én dr. Lukács György főispán emlékezett reá, és az alábbi emelkedett gondolatokkal hajtott fejet írói és emberi nagysága előtt: „Mély megilletődéssel emlékezem meg, mélyen tisztelt törvényhatósági bizottság, Jókai Mór halálával bennünket ért nemzeti veszteségről. Jókai fizikai elmúlásával szelleme és eszméi halhatatlanságot nyertek. Jókai, minden idők egyik legnagyobb írója, a legnagyobbak közül is azzal válik ki, hogy minden ízében nemzeti, magyar. Az a sok millió betű, mit életében egyberótt, hasonlíthatatlan lelki gyönyörére öregnek, ifjúnak egyaránt, mind a magyar történelem, a magyar nemzeti nagyság, a magyar jellem, természet, ész, tudás, törekvés és akarat visszatükrözése. Az ő írásai egymagukban több rokonszenvet szereztek a mi nemzetünknek, mint korszakok összetett munkássága. Jókai munkásságát, Jókai életének nemzeti jelentőségét ebből a szempontból kell megítélni. Benne a nemzet nemcsak a nagy írót, a koszorús költőt gyászolja, hanem gyászol benne egy nagy hódítót is, aki tollal kezében több győzelmet szerzett, több dicsőséget aratott nemzetének, mint hatalmas hadvezérek kardja és vitézsége. Az általános, mély gyászból, mely Jókai halálával sújtotta a nemzetet, törvényhatóságunk is méltóan vette ki részét. Küldöttsége koszorút helyezett a ravatalra, és elkísérte utolsó útjára a nagy férfiút, akinek tollából oly varázslatos szépséggel folyt a mi zengzetes, szép hazai nyelvünk, amily szépen előtte toll nem írt és nem fog írni utána soha". A főispán mély tiszteletet sugárzó, vallomásos szavai a nemzeti gyász döbbenetében a századelő derékhadának a véleményét fejezték ki. Ez a generáció vallhatta magát igazán Jókai szellemi örökösének. Gondolkodását, nemzeti tudatát, erkölcsi-etikai normáit ő formálta ki. Ezért érezzük hitelesnek és őszintének Lukács megemlékezésének nagy hatású, felemelő gondolatait; ezért búcsúzunk vele mi is. Többet, igazabbat, emberibbet a helyi lapok szóvirágos nekrológjai sem mondtak róla.