Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

élet nagy változásaira. Nem vette észre, hogy egyre jobban nő a Tisza-parti vezetéssel szembeni országos elégedetlenség, s ennek megfelelően lassanként ő is „túléli" önmagát, és elindul a politikusi „kövületté-válás" útján. Egymást érték pedig a jóindulatú baráti intelmek és a vaskos, erőszaktól sem mindig mentes durva figyelmeztetések. Hiába mondogatták, hogy csaknem kritikátlan politikai elkötelezettségével eljátssza méltán kivívott írói hírnevét és tekintélyét, nem használt semmit. Hűsége akkor sem tört meg, amikor a szláv terjeszkedéstől félő oroszellenes-törökbarát egyetemi ifjúság a plevnai csata után beverte háza valamennyi ablakát (magától értetődően a Tiszáét is). Konok következetességgel kitartott a „generális" mellett ekkor is: „Én Tisza Kálmánt el nem hagyom soha, és vele megyek mindenüvé, mégha a pokolba vezet is. De nem oda vezet". Utoljára még Madarász József mélyen megalázó, embertelenül durva támadását is végig kellett szenvednie. Az öreg 48-as testvérének, a „gyémántos miniszternek" csaknem fél évszázados megbélyegzése miatt állt bosszút rajta. Példátlanul heves rövid felszólalását így indította: „Én a megnevezett Jókai Mórt hazám ellen vétkes egyénnek ismerem", — és ezzel is végezte; ugyanis a felháborodott képviselők belefojtották a szót. Ez a gesztus azonban nem jelenthetett gyógyírt megsértett szíve fájdalmára. Valóban, mintha csak az általunk korábban idézett szavait akarta volna igazolni az élet: ott, a parlamentben „tépték le" róla azokat a „babérokat", amiket „másutt szerzett". Megtépázták tekintélyét 1887. június 16-án is, amikor a Szabadelvű Párt megbízásából Klapka Györggyel együtt Orosházára jött, hogy Szemere Attila választási esélyeit erősítse az antiszemita programmal induló Veres József ellenében. Pedig nagy neve volt már ekkor. Kohn Dávid fentebb említett tanulmánya szerint a békési gimnázium tanulói például „szűkös uzsonnapénzük árán közösen járatták a Hont", amelyben nagy regényei megjelentek, és a tanórák végeztével szinte „falták a gyönyörűnél gyönyörűbb regényfolytatásokat. Valósággal Jókai-láz uralkodott az iskola falain belül és kívül". De népszerű volt a megye más vidékein is. 1872 nyarán, amikor Radocza JánosszA szemben alulmaradt a terézvárosi kerületben Pesten, a gyulaiak szerették volna megnyerni képviselőjüknek. Felismervén azonban a gyulai jobboldalnak akkori pártja: a Függetlenségi Párt helyi jelöltje elleni machinációját, a választási harcot nem vállalta. Ezek ugyanis, hogy megakadályozzák Beliczey Rezső képviselőségét, olyan falragaszokkal árasztották el a város utcáit, amelyeken a következő szöveg díszelgett: „Éljen Jókai Mór, a gyulai balpárt képviselőjelöltje". Regényeinek és a vándortársulatok által biztos sikerrel bemutatott drámáinak nagy közkedveltségét ismerve, még fájóbb az az elkeserítő fogadtatás, amelyben 15 év múlva Orosházán részesült. Egyetlen vigasztaló van csak a dologban: nem az író, hanem a Szabadelvű Párt ellen tiltakozott az indulatos tömeg. Olyan szenvedélyesen szilaj csoportosulással találta szembe magát, amilyenre sem ő, sem a szűk pártvezetőség nem gondolt. Az Orosházi Újság riportere — kicsit szégyenkezve és magyarázkodva — így számolt be a választási nagygyűlés lefolyásáról: 265