Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

szolgáltatott az idő, akik az értékek bizonyos mérvű rehabilitációjával a körmozgás törvénye szerint meg is tették az első lépéseket a régi dicsőséghez vezető úton. A Haynau- és Bach-tenor — tudjuk — hazánkat néma tartománnyá formálta, amelyben az okos embert két dologról lehetett felismerni. Arról, hogy nem hallott és nem beszélt. Az Üstökös még 1859-ben — tehát az olasz csapatoknak az osztrák seregek fölött aratott megrendítő győzelme évében is — kortünetként emlegeti ezt a némaságot, ezt az óvatos, befelé forduló, nyíltan lelkesedni nem merő, mellébeszélő magatartást, és Kakas Márton — Jókai Mór —: Okos ember nótája című versében ilyen találó karikatúrát fest róla: Okos ember most azt teszi — mum, mum —, Ha kérdezik, hogy mi újság! — mum, mum. „Zöld uborka, sárga barack, Igen jó, ha beleharapsz" Ez most a legújabb újság — mum, mum. Okos ember, ha kérdezik, mum, mum, Mit csinálnak Olaszhonban: mum, mum — Azt feleli: makarónit, És parmezánt, akármennyit Együtt jó az, mind a kettő, — mum, mum, Hasznos állat az a pipa — mum, mum, Bölcs ember az, ki azt szíja, mum, mum, Mert amíg a pipát szíja, Addig nem beszél a szája, S az már milyen nagy bölcsesség! — mum, mum. Kényszerű magatartás volt ez, amelyet szomorú tapasztalások érleltek ki egy olyan országban, ahol „nem tud titkot tartani senki. Amit ma megsúgsz valakinek, azt holnapután már nótára téve éneklik az utcán. Nem kell minálunk titkos polícia, mert itt minden ember fennhangon gondolkozik" — jellemezte a kort és a kortársakat Jókai. No, és a hazaszeretet? Annak két sajátos megnyilatkozási jegye volt: a lázadás és a passzív rezisztencia. Csodálatos módon egy tőről fakadt mindkettő — a Habsburg-ellenességből. A nemzet a múltban élt; féltette és dédelgette a szabadságharc emlékét, A bukás ellenére is büszke volt reá. Imájába zárta a halottakat, és — az árulónak tartott Görgeyt kivéve — rajongva tisztelte és glóriával övezte a vezéreket. Nem ártott neki sem Arad, sem a Neugebäude, sőt — egyenesen emberfelettivé növelte árnyaikat. Nem szidalmazta az emigránsokat, hiába szerette volna azt a hatalom; félistenként bálványozta az „egyszerű viseletű", legendás kormányzót, Kossuthot, aki ha szólott, „óh akkor bíbor és arany volt 247