Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

közgyűléseiről és bizalmas elnöki tanácskozásairól gyorsírás útján készíttessen jegyzőkönyveket és feljegyzéseket. Sajnos, Szinnyei nem közölte Bonyhay József születési évét, sem egyéb életrajzi adatát, sőt Scherer sem tett róla említést kétkötetes művében, a Gyula város történetében. így aztán további kutatás kellene hozzá, hogy megtudjuk, ki rejtőzik a név mögött, s milyen rokoni viszonyban állt a mi Bonyhaynkkal. Talán unokaöccse: József nevű bátyjának a fia — került le Tiszaföld várról Gyulára, s annak a kezdő lépéseit irányítgatta a Jókaival személyes kapcsolatban álló (egyesek szerint vendégül is látta a nagy írót Mezőberényben), irodalmi berkekben ismert nagybácsi, amikor elküldte zsengéit a fővárosi és a debreceni szerkesztőségekbe. Nem valószínű, hogy ő maga használta volna a József álnevet. Elemi iskoláit szülőhelyén és Nagyszalontán, középiskoláit és a jogi fakultást a debreceni kollégiumban végezte. Innen 1824-ben a német nyelv jobb elsajátítása végett Lőcsére távozott, ahonnan 2 év múlva a bírói vizsgát megelőző, kötelező joggyakorlat kitöltésére Békés megyébe jött. Itt, Gyulán, előbb báró Rudnyánszky Sándor, majd annak leköszönése után Nóvák Antal megyei főjegyző mellett gyakornokoskodott. Vele egy időben volt kancellista a megye későbbi főispánja: Tomcsányi József, akihez még akkor is bizalmas baráti szálak fűzték, „midőn már mindketten más hivatalos állásban működtek". Erről tanúskodik Tomcsányinak szarvasi szolgabíró korában, 1841. szeptember 21-én kelt, disztichonban írt verses levele is. A szöveg pontos értelmezéséhez szükséges tudni, hogy Tomcsányi azzal bízta meg barátját, készíttessen számára a tél folyamán valamelyik elismerten jól dolgozó berényi mesterrel egy több darabból álló fonott garnitúrát: ülő- és karszékeket meg kanapé alakú lócákat. Ezeknek az expediálását sürgette meg a következő tréfás versikével: „Ott, hol fűzfa gallyak megalázva hajlanak a bús Szőke Körözs felibe, — habjai fergetegét Nézem — haj! de minő bajjal?, mert nincs mire ülnöm, És az inak gyengék annyi kalandok után; — így hát félrevetett tollam felmarkolom ismét, És a lelkesedés isteni szózatival Síkra kelek panaszom felhangoztatni kegyedhez Régi barátomhoz; kérve: segíts, könyörülj." Az utóiratból az is kiderül: nemcsak a már szerződésileg is lekötött 15 db gyékényből — siskából — font „szalmaszék" leszállítását sürgette Tomcsányi, hanem rendelt még két, „szintén szalmából font à la Nóvák karszéket is: kandalló mellé valókat, amelyeken majdan a télen véghezviendő henye pipálás közben több, ilyen íztelen versekkel is szolgálandhat untató hálából" kedves barátjának. Sajnos, Bonyhay válaszát nem ismerjük. Nem tudhatjuk, stílusosan versben válaszolt-e Tomcsányinak. Könnyen feltehető, hiszen ő is verselgetett. 1836-ban így köszöntötte Oertel Zakariást, a mezőberényi „német eklézsia" lelkipásztorát „hivatalbéli idejének félszázados örömünnepén". 62