Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

. Az egyik levelező jóvoltából azt is tudjuk, {Néptanítók Könyve, 1856. 1. sz.), még Berlinbe is. „Nem képzelheti Ön — közölte a lelkes tudósító —, mennyire örültem, midőn az Ön által kiadott Néptanítók Könyvének egy példányát itt Berlinben láthattam. Igaz, hogy tartalmából itt nem sokat tudnak; de legalább tudják azt, hogy növelési érdekekre vonatkozik, s így meggyőződhetnek, hogy Magyarország tanítói sem hevernek tétlenül. Isten áldja meg Önt és munkatársai szent szándékát." A Néptanítók Könyve elleni támadás 1856. január 4-én indult meg, amikor a „CS. kir. magas Helytartótanács nagyváradi osztálya" vizsgálatot rendelt el, és arra kötelezte Békés megye főnökét, adjon jelentést „a folyóirat keletkezéséről, tendenciájáról, terjesztésének módjáról, valamint kiadójáról": Réthy Lipótról és a szerkesztőről: Szeberényi Lajosról. A szarvasi és a csabai szolgabíró tudósítása alapján készített jelentés nem elégítette ki a Helytartótanács nagyváradi „elnökségét", jóllehet részletesen kitért Szeberényinek „izgató és tiltott politikai nyomtatványok — ^Гаш/í/z-proklamációk és a nép-barát (sic!) című újság „őrzésebirtoklása miatt elszenvedett vizsgálati fogság-büntetésére is. Ezeken kívül beszámolt még arról is, hogy „bár reá szigorú felügyelet fordíttatik", „semmi olly körülmény a hivatal előtt fel nem merült, melly politicai véleményének veszélyességét tanúsítaná, sőt azólta rendes családi viszonyokba lépvén, hivatásához képpest folyvást a közoktatásban fáradozik, s legközelebb is az irodalom terén 12 aranyos jutalmat nyert pályaművével; mikhez képpest a közhasznú tartalmúnak ismert... folyó irat szerkesztésében pártolásra érdemes". (BML—BCSM iratai 39 praes) (1856.) A Békés megyei főnök Szeberényiről adott kedvező tájékoztatása után a cs. k. Helytartótanács más jogcímet keresett az akadékoskodásra. Ha már nem tudhatott belekötni a szerkesztő megbízhatóságába (hasonló jellemzést kapott a magát szerényen viselő kiadóról: Réthy Lipótról is), a törvény kijátszásával, a hivatalos hatósági engedély megszerzésének elmulasztásával vádolta Szeberényit, s ezért az 1852. május 27-én kiadott sajtótörvény 9. 10. és 11. §-ainak megsértése címén elkoboztatta az addig megjelent példányokat — köztük a teljes 1855-ös évfolyamot — s betiltotta a lapot. Szeberényi férfiasan állta az idegesítő harcot. Ügyes jogászi érveléssel azt bizonygatta, hogy a Helytartótanács intézkedése éppen a „császári pátens" — a sajtótörvény 9 §-a értelmében törvénytelen, minthogy „a folyóirat füzetei nem szabályos időközökben, nem havonta jelennek meg", ennélfogva nem is tekinthetők „időszaki periodikus nyomtatványoknak". Annál inkább nem, mert „a füzeteket az egész évi munka töredékeiként kell tekintenünk", melyek együtt „egy egészet" — értsd: egységes kötetet, évkönyvet — tesznek ki. Megtévesztő, rafinált fogalmazás ez, hiszen a folyóirati számokat évfolyamonként bárki bekötheti és beköttetheti. A 6 szám egybefűzése jelen esetben is lehetséges tehát. Ezzel azonban nem változik meg egyszersmind a kiadvány „jellege"; legfeljebb a számok megőrzése és használata lesz könnyebb. Szánthó Albert csabai szolgabíró, akinek megértő jóindulata nagymértékben hozzásegítette Szeberényit ügye szerencsés lezárásához július 23-án kelt hivatalos beadványában is ezt az évkönyv jelleget erősítgette, mondván: „A külalakot tekintve is valóban áll, hogy azon összes egy évi füzetek tesznek egy egész könyvet, miután 202