Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

kozódni, nehogy ha netalán szökött volna — mint akkor gyanítám —, titkát eláruljam; de felszólítottam, hogy jöjjön lakásomra. Itt megtudtam, hogy a . . . ezredorvos közbenjárása folytán bocsáttatott el, s dicsekedve mutatta obsitját". Ne törődjünk sokat azzal, hogy a tudósításban enyhén szólva sok a tévedés. Az akkor Pozsonyban tanuló többi selmeci diáktárs egybehangzó véleménye szerint (őket igazolják az irodalomtörténeti kutatások adatai!) ugyanis a tavasz kezdetén járt Pozsonyban Petőfi, aki a Duna parton, egy új, kétkéményes gőzös okozta csődületben a későbbi szarvasi tanár, Dlhányi (Delhányi) Zsigmond hátára többször rácsapott a „suhogójával". így jelezte neki és a vele sétálgató társaknak váratlan megérkezését. Végül ők vitték magukkal szállásukra: az Apátza utcai „deáktanyára" (vagy ahogy akkor nevezték „kaszárnyába"). Itt lakott Szeberényi is. Feltehetően vagy itt, vagy az ide vezető úton találkozhatott Szeberényivel. Nem májusban, hanem márciusban. Szeberényi óvatossága egyformán lehet utólagos magyarázkodás (láttuk, adatainak igazához csakugyan kétség fér) és Petőfit féltő szeretet. Meghúzódhatott mögötte bizonyos fokú szégyenérzet is, hiszen a „piszkos külsejű fickó", akit Dlhányi előbb „utcai sihedernek" gondolt, a maga kopottas, ágrólszakadtságával, „desperat" tekintetével a tekintélyt tartó, szép reményű theológus számára nem lehetett kívánatos sétapartner a pozsonyi promenádon. Ugyanakkor feltehető az is, hogy az érzékeny lelkű s a nyomorban is játékos kedvű ifjú is más fogadtatást remélt, több és őszintébb örömöt várt, és félremagyarázta Szeberényi óvatosságát. Mindenesetre nagy kár, hogy nem maradtak fenn Petőfi ekkortájt írt levelei, amelyek — ismerve a költő őszinteségét és kérlelhetetlen igazságszeretetét — pontos választ adnának kérdésünkre. Az igazsághoz tartozik — nem a már idézett Petőfi-levéllel szakadt meg baráti kapcsolatuk, jóllehet a költő levelezésében nincsenek későbbi keltezésűek. Ismerünk ugyanis olyan verses episztolát (Szeberényi közölte le a polémia során), amelyet 1844 „november végén, vagy legfölebb december első 4-5 napjában" kapott Petőfi a Pesti Divatlap újdonsült segédszerkesztője. Sőt Szeberényi az 1861-ben kiadott visszaemlékezéseiben még egy augusztusi pesti látogatásáról is szólt, amelyet Petőfi „rendkívül kicsiny, legfeljebb 4-5 láb széles és kb. 2-2 1/2 öl hosszú" lakásán tett az akkori Ország úton (a mai Mártírok útján), a Kunevalder-ház I. emeletén. Az ellentét nem sokkal ezután robbant ki. Mint két éles szikrázó penge csaptak össze, látszólag a pápai főiskolán alakult képzőtársulatnak 1845 januárjában nyomtatott Tavasz című zsebkönyve miatt, amelyben az iskola költői hajlamú diákjainak a műveit (a „még fertőzetlen hazafiúi és szerelmi érzelmek tiszta ömledezéseit") adták közre. Szeberényi ekkor — elvégezve a filozófiát és a theológiát —jogot tanult itt, és mint az egylet jegyzője, nagy szerepet játszhatott abban, hogy a volt pápai diák: Petrovics Sándor iskolás versei is belekerüljenek a kiadványba. Ez eddig rendben is volna. A baj ott kezdődött, hogy a verseket nem Petrovics Sándor névvel közölték, ahogy az emlékkönyvben szerepeltek, hanem például a Pórnak esti dalát A. B.., a Tűnődést Homonnai alárírással, míg a többieket (Szín és való, Elégia egy várromon, Ideál, Tolvaj huszár I—//. Lehel) Petőfi névvel. 152